A helyiek szeretete és a magyarok rajongása miatt leginkább egy vidám falunaphoz volt hasonlítható a pénteken rajtoló Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott szerdán tartott nyilvános edzése a dél-bajorországi Weiler-Simmerbergben. A szerdai edzés után a gödi Szalai Attila is aláírásokat osztogatott a szurkolóknak.

Már hatvan perccel a 18 órára kiírt tréning kezdete előtt megtelt a 6500 lakosú település pályája, ahova 600 szerencsés léphetett be, a helyiek 450 jegyet kaptak, 150-et pedig a magyar szövetség osztott szét. Nagyon sokan – még a németek is – magyar mezben, sállal a nyakukban vagy sapkában érkeztek kortól, nemtől függetlenül. Amolyan falunapi fesztiválhangulat lengte körül az eseményt, amelyen közvetlenül a játéktér mellett sült krumplit és frissen sült bajor kolbászt árultak három, illetve négy euróért. A sör pedig egyenesen a hetedosztályú klub tőszomszédságában lévő sörfőzdéből érkezett.
    

Maga a gyakorlás a bemelegítés után játékos feladatokkal kezdődött, majd elsősorban a rövidpasszos játékot és a labdatartást gyakorolták a futballisták elég intenzív tempóban. A sérüléssel bajlódó labdarúgók közül Nego Loic az elejétől külön mozgott, míg Styles Callum eddig együtt gyakorolt a társaival, majd amikor a lövéseké, beadásoké, fejeseké és a játéké lett a főszerep, akkor kiszállt.
    

A lövéseknél minden egyes gólt ovációval díjazott a közönség, Szoboszlai találatai pedig különösen nagy tetszést váltottak ki. A Liverpool sztárja adott is okot az örömre, nagyságrendekkel többször mattolta az ekkor kapuban álló Szappanos Pétert, mint a társai.
    

A valamivel több mint egyórás tréning végén jött az, amire a szurkolók leginkább vártak, ugyanis a pályáról kivezető utat kordonokkal lezárták, a magyar válogatott tagjai pedig ott vonultak ki a helyiek, a szurkolók és a gyerekek rajongása közepette. A futballisták aláírásokat osztogattak, fényképeket készítettek a mintegy 100 méter hosszú szakaszon. A legnagyobb érdeklődés Szoboszlait övezte, aki türelemmel fogadta a lelkes rajongókat, és a kordon mindkét oldalán végigsétált, nehogy kimaradjon valaki.
    

Az edzés egyértelművé tette, hogy a festői szépségű, rétektől és erdőktől zöld hegyek között fekvő település lakói a szívükbe zárták a magyar csapatot, és nem csak mondják, tényleg szeretnék is, hogy az A csoportból a házigazda németek mellett a magyarok jussanak tovább.
    

A magyar válogatott szombaton a svájciak ellen Kölnben kezdi meg a szereplését a kontinensviadalon, majd Stuttgartban előbb június 19-én a házigazda németekkel, négy nappal később pedig a skótokkal találkozik a csoportkörben.

MTI, Főkép: Weiler-Simmerberg, 2024. június 12. Szalai Attila, Gazdag Dániel, Nagy Ádám és Balogh Botond (b-j), a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon részt vevő magyar válogatott tagjai a csapat nyilvános edzése után Weiler-Simmerbergben 2024. június 12-én. MTI/Illyés Tibor

Előző cikkHárom gödi kajakos kapott Magyarország jó tanulója, jó sportolója kitüntető címet
Következő cikkAdjon vért és mentsen életet!