A rendkívüli hőség miatt elhalasztják a gödi strand nagymedencéjének keddre tervezett tisztítását, így a létesítmény kedden is zavartalanul fogadja a fürdőzőket – közölte a gödi önkormányzat.

A nagymedence karbantartását eredetileg június 30-ra ütemezték, a tartós kánikula miatt azonban a munkálatokat néhány nappal későbbre halasztják. A döntés célja, hogy a hőhullám idején is biztosított legyen a strand használata a látogatók számára.

Az intézmény vezetése hangsúlyozta, hogy a medence vizének minősége az elhalasztott tisztítástól függetlenül is megfelelő, és minden vonatkozó biztonsági előírásnak megfelel.

A polgármester korábban bejelentette, hogy az extrém hőség idejére három napon át ingyenesen látogathatják a strandot azok a gödi lakosok, akik lakcímkártyával igazolják helyi lakóhelyüket.

Az akció első napjának tapasztalatai szerint nagy népszerűségnek örvendenek a nemrég telepített vízi gyermekjátékok, amelyek a legkisebbek számára nyújtanak felfrissülést és szórakozási lehetőséget a forró időben.

Előző cikkGenerációk párbeszéde a Könyvhéten – Bemutatkozik az ELTE Legendák 2.