Önkéntes polgári védelmi szolgálatra várja a jelentkezőket Göd Város Önkormányzata. A felhívás célja a település biztonságának erősítése, a veszélyhelyzetekre való felkészülés és a lakosság védelmének támogatása.
A polgári védelem feladatai közé tartozik az emberi élet, az anyagi javak és a természeti környezet védelme, valamint a lakosság felkészítése és támogatása rendkívüli események, katasztrófák és veszélyhelyzetek idején. A Duna közelsége, az árvízi és belvízi veszélyeztetettség, valamint az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási események miatt különösen fontos a helyi polgári védelmi szervezet működtetése és fejlesztése.
A szervezet tagjai többek között lakosságtájékoztatási, kitelepítési, árvízvédelmi, műszaki kárelhárítási, logisztikai és veszélyhelyzet-kezelési feladatokban vehetnek részt. A jelentkezők képzettségük és tapasztalatuk alapján különböző alegységekbe kerülhetnek, így lakosságvédelmi, műszaki, logisztikai vagy egészségügyi területen is szolgálhatnak.
Jelentkezni a Göd Város Önkormányzata által rendszeresített jelentkezési lap kitöltésével lehet. A dokumentum személyesen, postai úton vagy elektronikus formában is benyújtható. A jelentkezési határidő 2026. augusztus 31.
Az önkormányzat hangsúlyozza: az önkéntes polgári védelmi tevékenység lehetőséget biztosít arra, hogy a résztvevők aktívan hozzájáruljanak Göd lakosságának biztonságához, a veszélyhelyzetek megelőzéséhez és a károk enyhítéséhez.
Forrás: god.hu



















