2014-ben erőszakossága miatt elítélték azt a fóti orvost, aki a hétvégén Fóton összeverekedett az egyik betegével – írja a Dunakeszi Post.

A portál olvasói szerint korábban betegekkel is durván beszélt, kimondottan agresszív volt. Egyikük azt írta, hogy “9 éve Dunakeszin ügyeletesként teljesített szolgálatot. Anyámat vittem hozzá, konkrétan minősíthetetlen hangnemben beszélt vele indokolatlanul. Gyakorlatilag eleve az volt a baj, hogy egyáltalán el kell látnia valakit, merthogy magánéleti gondjai voltak, mielőtt bemehettünk a rendelőbe, a folyosón ülve hallgattuk végig a csajával való 30 perces telefonbeszélgetését, amiben szintén rettentő hangnemben nyilvánult meg és folyamatosan üvöltött, de mindegy, az idegességét nem lett volna szabad rávetítenie a betegre”. Majd így folytatja a bejegyzését: „…anyám tök békésen megkérte, hogy viselkedjen vele normálisan, mire az orvos elküldte a k…a anyjába. Anyám mondta neki, hogy nyugodt lehet, panaszt fog tenni, jelzi az esetet az önkormányzat felé, erre a doki, hogy jelzed te a jó k…a anyádat.”

Ezeket erősítette meg mára egy orvostárs is. Dr. Elor Judit a Borsnak arról beszélt, hogy “Dr. Lestár Ferencet a stílusa miatt több munkahelyéről is kirúgták. 2014 pünkösdhétfőjén velem került konfliktusba. Amikor együtt dolgoztunk a dunakeszi orvosi ügyeletben, nem voltam hajlandó neki lepecsételt receptet adni, amit annyira zokon vett, hogy székestől nekinyomott a radiátornak és fojtogatott. A sofőr meghallotta a kiabálásomat, és levette rólam őt”.

Ebből az ügyből is feljelentés lett, majd Lestár Ferencet a bíróságon jogerősen elítélték. A Budapest Környéki Törvényszék a bulvárlapnak megerősítette, hogy a jelenleg Fóton dolgozó orvost a bíróság bűnösnek mondta ki közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében és testi sértés vétségében. A büntetés mértékét pedig 1 év 6 hónap szabadságvesztésre mérsékelte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

Dr. Lestárról egy másik volt munkatársa is elmondta a véleményét. Kunstár Edit úgy fogalmazott: tény, hogy a modora sajátos, de kiváló szakember. Nem véletlenül választották meg korábban Pest megye legjobb orvosának a sok sikeres újraélesztése miatt – mondta, majd elmesélte, hogy a szombati balhé után megjelent még valaki, aki bosszút akart állni, és csak azért nem tört ki újabb verekedés, mert éppen rendőrök tartózkodtak a helyszínen.

Sokan megszokták, hogy ha egy orvosnak azt mondják, hogy dádá lesz, akkor azt csinálja, amit követelnek tőle, én pedig közlöm velük, hogy nem. Engem nem lehet megfélemlíteni. Ha megfenyegetnek, hogy megvernek, megölnek, az belőlem csak ellenállást vált ki – magyarázta Dr. Lestár Ferenc a Borsnak.

Egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki közfeladatot ellátó személyt bántalmaz – legalábbis így szól a jogszabály. A törvény indoklása szerint: a hivatalos személy elleni erőszak bűntette közvetlenül a jogszerű eljárást teljesítő hivatalos személyt sérti, azonban ezen keresztül az államapparátus működését zavarja meg.

Előző cikkBajnokok vacsorája Gödön
Következő cikkMérgezett kolbásztól forrnak az indulatok Gödön