Megtelt a JAMH emeleti kiállítóterme Csákvári Dániel fotókiállításának a megnyitójára. A megnyitó után a kiállító művésszel beszélgettünk röviden, majd a Kakaós Csiga Fesztivált rendező JAMH igazgatónőjét, Szabó Zsuzsát kérdeztük.

A gödi amatőr fotós tárlatának a Hello darkness (Helló sötétség) címet adta, mivel a felvételek este vagy éjszaka, sötétben készültek hosszú expozícióval.

A színvonalas kiállítást Csonka Liberta filozófus nyitotta meg.

A program során közreműködött Baraczka Gergő és Dombi Ádám.

A megnyitó után a kiállító művésszel beszélgettünk röviden.

Mint elmondta, a képeket mind egyedül készítette, ilyenkor csak a néha megjelenő állatok voltak a társai. Találkozott vaddisznóval, hóddal, és gyakran figyelte a sötétből egy zöld szempár. A képek között vannak olyanok, melyek fényfestéssel készültek, sok pedig az idő múlását sűríti egyetlen pillanatba, az állványon mozdulatlanul exponáló gépnek köszönhetően.

A mostani kiállítás anyaga 3 év munkájának az eredménye, amit most láthat először a közönség. Tavaly szintén a JAMH-ban volt egy kiállítása, akkor bemozdulásos technikával készült impresszionista fotóit mutatta meg “Elrontott képek” címmel. Mindig szeretett fotózni, és grafikai tervezőként is gyakran szüksége van a tudására, így a hobbija és a munkája nagyon közel áll egymáshoz. Terveiről elmondta, hogy a következő kiállításán valószínűleg épületfotókat fog bemutatni.


A Kakaós Csiga Fesztivált a JAMH rendezi. Az intézmény igazgatónőjét, Szabó Zsuzsát kérdeztük.

A program alapján egyre nagyobb szabású Göd egyik évente megrendezett, talán legnagyobb fesztiválja.

Elsejétől kilencedikéig tartanak a programok. Igyekszünk minden korosztálynak kielégíteni a kulturális igényét a sokszínű műsorainkkal. Lesz operett, színházi előadás, jazzkoncert és a jövő hét végén egy nagyszabású programsorozat a Feneketlen-tónál. Azért ilyen nagyszabású a rendezvény, mert a COVID-időszak alatt egyszerre egy helyen sokan nem tudtunk lenni – emiatt a fesztivált több helyszínen kellett megrendeznünk. Most az volt a közösségi igény, hogy végre legyen együtt minden, így a pénteki nagy koncert és a szombati egész napos fesztivál a Feneketlen-tónál lesz. Reméljük, jó időben.

A mai megnyitón már meg lehetett kóstolni a nagyon finom kakaós csigát, hol készültek?

  • A Serczli pékség a hivatalos kakaós csiga készítője a fesztiválnak. Ők készítik nagy gonddal az édességet. Pénteken és szombaton kitelepülnek a Feneketlen-tóhoz, és kedvezményes áron lehet majd venni tőlük a finomságból. Ma reggel, a Duna TV Nyár23 műsorában a sajtóreferensünk beszélt a fesztiválról és a kakaós csigáról, a gödi hungarikumról, melyet Pösch Mór, itteni cukrászmester talált ki 1908-ban.

A programok ingyenesek?

Igen, két olyan van, ami csak a gödi lakosoknak ingyenes – az operettgála Oszvald Marikával és a Gózon Gyula Színház előadása. Telt ház lesz mindkét este, és úgy látjuk, hogy főleg gödiek jönnek. A fellépőknél a gödieket részesítjük előnyben, a mai kiállítás is helyi művészt mutat be, és a fellépő zenészek is városunk lakói.

Szombaton lesz kakaóscsiga-sütő verseny is.

Igen, erre hatodikáig lehet jelentkezni, így nem tudjuk hányan indulnak majd. Az otthon megsütött és elhozott édességeket a gödi Dalnoki Bence, a 2022-e Bocuse d’Or verseny bronzérmese vezette zsűri fogja értékelni. Lesz bográcsfőző, sőt, kakaóscsiga-evő verseny is szombaton. A bográcsban a helyszínen főznek majd, és az elkészült ételek egy részét meg is lehet venni nagyon barátságos 500 forintos áron. Jótékonysági célra 3 nagy bogrács levest készítenek majd, amiből lehet venni, a bevétel a gödi Civil tanya vizesblokkjának a felújítását segíti. A Balkán Grill is kitelepül, tőlük is lehet majd enni- és innivalót vásárolni. 

Előző cikkÍgy kezdődött az idei Kakaós Csiga Fesztivál Gödön
Következő cikkGödön a Kincsem Vonósnégyes nagy sikerű koncertjével folytatódott a Kakaós Csiga Fesztivál