A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály és a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai március 26-án 20 óra 30 perc körül Dunakeszin ellenőriztek egy autót és annak sofőrjét. A rendőrök átvizsgálták a gépkocsit, melyben marihuánagyanús anyagot találtak, így a gépkocsi vezetőjét elfogták – írja a rendőrség honlapja.

A nyomozók a 35 éves férfi fóti házában kutatást tartottak, és csaknem fél kilogramm kábítószergyanús anyagot, a porciózáshoz szükséges eszközöket, valamint 25 – engedély nélkül tartott – éleslőszert is találtak.

A rendőrök a feltételezett díler két vásárlóját is megállították; az egyik férfi a kabátjába, míg a másik a zoknijába rejtette a beszerzett drogot.

Az elsődleges adatok szerint a három férfitől lefoglalt anyagok között marihuána, kokain és speed is volt, melyek feketepiaci összértéke mintegy hárommillió forint.

A fővárosi nyomozók F. Józsefet és K. Gábort kábítószer birtoklása vétség miatt, míg A. Dánielt kábítószer-kereskedelem és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett miatt hallgatták ki. A 35 éves A. Dánielt őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság hétfőn el is rendelt. A másik két gyanúsított az eljárás során szabadlábon védekezik – írja a police.hu.

Előző cikkEredményt hirdettek a Pest megyei értéktár vetélkedőn
Következő cikkBaleset bénítja meg a Váci utat