Nagy meleg volt a Feneketlen-tónál, ahol az idei Kakaós Csiga Fesztivál utolsó két napjának programjait rendezték.

Az elmúlt napokban már voltunk a többi között kiállításmegnyitón, komoly- és könnyűzenei koncerteken, színházi előadáson, operettgálán. A zárónapi rendezvényen szintén pazar programokon vehettek részt az érdeklődők.

Kakaóscsigasütő- és evőversenyen, bográcsfőző versenyen lehetett próbálkozni. A kakaóscsigaevő- versenyen egyszerű szabályok voltak: kézzel nem lehetett a csigához nyúlni, az nyert, aki az utolsó falatot is lenyelte.

Több korcsoportban indultak a vállalkozó kedvű fiatalok, amit nagyon lelkes közönség követett. 

A bográcsfőző versenyen többféle ételt főztek a csapatok.

A nyertes a Gödön élő erdélyiek és szimpatizánsaik baráti körének csorbalevese lett.

A második az Öreg bohémok füstölt húsos gulyása, míg a harmadik a Kurac csapat erdei gombás vaddisznópörköltje lett.A kakaóscsigasütő-versenyen csak az első díjat adták ki, ezt Péter Hajnalka nyerte az óriás kakaós csigájával.


A főzőversenyeket Dalnoki Bence, a 2023-as Bocuse d’Or bronzszobrosa bírálta el, akivel röviden beszélgettünk.

  • Hányan indultak a versenyeken?

    Nem tudom pontosan. 8-10 bográcsot kóstoltunk és körülbelül 15 csigát. Voltak ígéretesek, a bográcsban a leggyakrabban gulyás főtt, ezek között a fűszerezésben volt különbség. A hazai jó ízeket és a finom ételeket kerestük. Főttek a bográcsban különlegességek, például bélszín Stroganoff, gombás vaddisznópörkölt, csorbaleves, szatmári töltött káposzta. Szépek az elkészült kakaós csigák, mindenki nagyon odatette magát.

A zárónapon a rendezvény főszervezőjétől, Szabó Zsuzsától kértünk véleményt az idei fesztiválról.

Hogyan értékelik az idei rendezvényt?

  • A művelődési ház részéről nagyon köszönjük mindenkinek, akik egész héten velünk tartottak. A sajtóvisszhang szerint nagyon színvonalas volt az idei Kakaós Csiga Fesztivál. Volt, aki azt mondta, hogy szép, volt, aki meghatónak jellemezte az egyik programot. Dicsérték a kétnapos szabadtéri rendezvényünket. Amit tudtunk, kihoztunk a dologból, korrektek voltak a fellépők.
Előző cikkEmbert gázolt a vonat, ezért késtek a gödi vonatok
Következő cikkVideón a zsűrizés: így értékelte Dalnoki Bence az ételeket