A háromrészes sorozatot a BioTechUSA cégcsoport készíti, amely folyamatosan keresi és támogatja azokat a sportolói sikertörténeteket, melyek mögött kézzelfogható, áldozatos munka áll.

Szalai Attila történetét most először mutatja majd be dokumentumfilm – tudtuk meg a Nemzeti Sportból.

Természetesen szó esik a gödi kezdetekről is, és arról, hogy a most 24 esztendős, jelenleg a török Fenerbahçe együttesét erősítő labdarúgó hogyan jutott el a 27-szeres magyar válogatottságig.

A diszkrét, visszafogott életet élő Szalai Attila karrierje során most először engedett betekintést sportolói és magánéletébe.

A napokban debütált első videóban gyerekkoráról és pályafutása fontosabb állomásairól tudhatunk meg többet saját és szülei visszaemlékezésein keresztül, és betekintést nyerhetünk az élsportoló mindennapjaiba. Arról, hogy mit jelent számára a foci, így fogalmaz: „a legnagyobb boldogságot és a legnagyobb örömöt okozza az az érzés, hogy mindennap pályára léphetek, és azt csinálhatom, amit szeretek, és amiről egész kiskoromban álmodtam. És ez varázslatos.”

 

Előző cikkOlasz győzelemmel zárult a székely körverseny debreceni szakasza
Következő cikkKét kereszteződés van lezárva Neveleken