Ahogy arról korábban már beszámoltunk, egy olyan új átkelő épül majd a Dunakanyarban, amely az M2-es autóutat a Szentendrei-szigeten keresztül köti össze a 11-es főúttal. Ez a gödiek érdekét is szolgálja, hiszen a híd az autóút mostani végénél épülne meg, így észak felől lehetne átjutni a túlsó partra anélkül, hogy használni kellene a gödi kompot vagy a Megyeri hidat.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) mostani közleménye szerint az elmúlt években a rendszerváltás óta eltelt idő legfontosabb közlekedési fejlesztését hajtotta végre a kormány az M2 Budapest és Vác közötti 2×2 sávosra bővítésével. Emellett forgalomba álltak a kétszintes vonatok és az új dunai hajójáratok is. Vác és a környező települések fejlődéséhez, a magasabb hozzáadott értékű munkahelyek kialakításához, és a turizmus bővüléséhez is hozzá fog tudni járulni az új híd. A kormány korábbi döntése nyomán Ipolyon már elkezdődtek az új híd építési munkái, most pedig a dunai hídnál indul el az előkészítési folyamat.

A nyertes ajánlattevő döntés-előkészítő tanulmányt, tanulmánytervet és környezeti hatástanulmányt készít. Ezzel a tervezési munkával megindul a Szentendrei-szigetet és a Duna mindkét ágát átívelő közlekedési folyosó előkészítése. Fontos lépés ez annak érdekében, hogy a sűrűn lakott, leterhelt úthálózattal rendelkező térségben egy eddig hiányzó új útkapcsolat jöjjön létre Esztergomtól Gödöllőig, megkönnyítve ezzel a gödi lakosok életét is. A híd megépítésével gyorsabbá és biztonságosabbá válik a közlekedés Budapest északi vonzáskörzetében.

Az ajánlatok benyújtásának határideje 2021. május 27. A tanulmányok elkészítésére a tervezőnek 20 hónap áll rendelkezésére, így a környezetvédelmi engedély megszerzése 2023 első felében várható.

Előző cikk20 fát ültettek el a Gödi Lokálpatrióták
Következő cikkZoboki Zoltán képviselheti Magyarországot a Maraton Európa-bajnokságon