Május 10-re, a madarak és fák napjára kihajtottak a facsemeték, amiket február végén és március elején ültettek el a Nemeskéri úti temetőben a közösség tagjai.

Beszámolójuk szerint a járványhelyzet miatt több körben végezték a telepítést.

“Hol ketten, hol hárman, az utolsó körben pedig egymástól tisztes távolságban 4-5 fő dolgozott azon, hogy a Nemeskéri úti temető területén végül be tudjuk ültetni a Simon Tamás, egyesületi tagunk által nevelt facsemetéket. 13 törökmogyorófát, és 6 ezüst hársfát ültettünk, illetve egyet külön az autós kapu mellé, a régi parcellához. Az ültetésről egy kis videót is készítettünk” – számoltak be róla az oldalukon.

Előző cikkHamarosan Felsőgödön is lesz ATM
Következő cikkA gödiek érdekét is szolgálja az új Duna-híd