Kiírták a pályázatot a váci Duna-híd tervezésére. A létesítmény új, 16 kilométeres úthálózatával a Szentendrei-szigeten keresztül kötné össze a M2-est és a 11-es utat. Vagyis a szigeten haladna át az Esztergomot és Gödöllőt összekötő új közlekedési folyosó.

A tender alapján megbízást kap a nyertes tervező a Váci új Duna-híd előkészítése érdekében egy döntés-előkészítő tanulmány, tanulmányterv, és környezeti hatástanulmány készítésére.

A pályázati anyag szerint a Duna főágán várhatóan – az átkelés helyétől függően – minimálisan 600 méter szerkezeti hosszúságú és a hajózási paramétereknek megfelelő, minimálisan 120-180 méteres hídnyílásokkal épített hídszerkezet előkészítése szükséges. Vizsgálandó a Tahi kisági kapcsolat a 11 számú főútig. Mindkét Duna-ágon legalább 2-2 átvezetési ponton végzendő geotechnikai fúrásokkal is meg kell alapozni az átkelési hely megválasztását. Hidanként legalább 3 különböző hídszerkezet vizsgálata alapján kell javaslatot tenni, kapcsolódó úthálózati nyomvonallal együtt. A szakasz tervezett hossza körülbelül 16 km új, egybefüggő út – írja a Telex. További részletek pro és kontra ugyancsak ott olvashatók.

Előző cikkA jövő héten folytatódnak a nyitások
Következő cikkAutó a síneken: baleset volt a vasúti pályán Vácrátótnál