Már hetek óta készültek a szervezők a gyereknapra, ahová – hála a jó időjárásnak – nagyon sokan látogattak el. Látszik, hogy jó ötlet volt a közösségi park létrehozása, hiszen rengetegen eljöttek a város más szegleteiből is.

A programfolyamban volt a többi között meseműhely, bemutatkozott a Kagami-ryú Harcművészeti Iskola, egy sátorban Nógrádi Gábor mesélt, a Kereplő Családi Színház bábelőadással szórakoztatta a gyerekeket. A szervezőket sokan támogatták, például a város zöldségeseinek a felajánlásából azok kaptak, akik gyalog vagy kerékpárral érkeztek, míg a Serczli Pékség pogácsát, kenyeret és minicroissant-okat ajánlott fel. A gyereknapra eljött és köszöntötte a vendégeket Kammerer Zoltán, a város nemrég megválasztott polgármestere is.

Bánfalvi-Radó Boglárkát, a Neveleki Szomszédok Egyesület alelnökét kérdeztük a parkról és a mai rendezvényről.

Ez most egy megnyitó, annak ellenére, hogy a park már működik egy ideje.

Igen, novemberben, az elvárt határidőre meg tudtuk nyitni a parkot, de akkor nem tudtunk egy nagyobb rendezvényt szervezni, mivel hideg volt, és a kertészeti munkák miatt a fűre sem volt még szabad rálépni. Akkor volt egy kis nyitogató, ez pedig a parkavató. A park november óta nyitva van, de mostantól több programot szeretnénk itt rendezni.

A kerítésen kint vannak a központi épület tervei. Mikor várható, hogy ez meg is valósul?

Az első ütemben a tervezésre adtunk be pályázatot, most a megvalósításra kell forrást találnunk. Ennek a közösségnek szüksége van egy épületre, ahol rossz időben is össze tud jönni, rendezvényeket, programokat tud tartani. Bízom benne, hogy ezt mások is meglátják, és belátható időn belül felépül a zárt közösségi tér.

Mennyire népszerű a park? Sokan látogatnak ki ide? Megszerették a petanque-t a nevelekiek?

Igen, szeretik a helyiek. Ma délután is lesz egy petanque döntő. 7 csapat indult, az első kettő vívja a mai döntőt. A pingpong is nagyon népszerű, de nagyon sokféle dolgot lehet ide tervezni. A petanque pályát úgy találtuk ki, hogy ott lehessen például karácsonyi vásárt is tartani helyi kézművesekkel. Tervezünk nyáron programokat kamaszoknak, annak a korosztálynak, amely Gödön nehezen talál olyan helyet, ahol biztonságosan tud találkozni, és értékes időt együtt tölteni. Szeretnénk, ha ez itt megvalósulhatna, esti gitározásokkal vagy kertmozival, filmvetítéssel.

Kammerer Zoltánnal, a város új polgármesterével is beszélgettünk.

Hogyan telnek az első napjai az új pozícióban?

Jól bírom, úgy gondolom most ez még tényleg a munkám hálás része, a gratulációk begyűjtése, ismerkedés. Az érdemi munka szerdán kezdődött el az eskütétel után. Eddig két napot dolgoztam, az első nagyon hosszú volt, reggel nyolctól este háromnegyed kilencig tartott, egy helyben ülve. Izgalmas és érdekes volt, a kollégák nagyon jók, első benyomás alapján azt mondom, mindenkivel lehet majd együtt dolgozni. Nem gondolom, hogy nagyon sok ellenséget gyűjtöttem a városban, de érzem, hogy nagy az elvárás, de hát sportolóként megszoktam, hogy álljam a sarat. Sokat dolgozom, de ezért is vállaltam az egész munkát, hogy Gödért tehessek minél többet. Most ezen vagyok, minden napomat ez tölti ki. Tetszik a munka, lesznek biztos hullámvölgyek, de az élet már csak ilyen, meg lehet szokni azt is, abból kell építkezni.

Ez az első nagyobb esemény, amin polgármesterként részt vesz?

Szerdán a mandátumátvétel ceremóniáján a Duna-parton többszázan voltak jelen, Koncz Gábor művész úr szerepelt, és fellépett az Ismerős Arcok együttes. Az ottani volt ez első nagy ünnepi beszédem, de könnyű volt, mert magamról kellett beszélnem és a terveimről, gondolataimról. Eddig úgy látom, ha ilyen lenne a polgármesterség, jó sokáig bírnám – biztos lesznek nehéz pillanatok, de eddig a várakozásnak megfelelő. A Pacsi Park Göd egyik legfőbb ékköve, mikor bejöttem ide először a kampány alatt, arra gondoltam, bárcsak lenne Gödnek 3-4 ilyen parkja és mindenki boldog lenne.

A rendezvényen kora reggel óta készült a gulyásleves és a paprikáskrumpli. A főzés részleteiről Kun Balázst, a sződligeti Üvegház Étterem szakácsát kérdeztük.

Mikor kezdték ma a főzést?

A munkát már tegnap elkezdtük a hagyma megpucolásával, vágásával, répapucolással, húskockázással. Ma nagyjából öt óra tájban kezdtem el készülni, össze kellett pakolnom, az üstöket össze kellett szerelni.

Mennyi alapanyagot használtak fel?

20 kiló sertéshúst, összesen 45 kiló krumplit, 10 kiló sárgarépát, kb. 10 kiló zellert, 4 kiló kolbászt, 4 kiló virslit használunk fel. Heten-nyolcan vagyunk itt, de valójában a főzés része az én feladatom, amiben egy, a munkahelyemről elhívott tanuló segít. Nagyjából 150 adag gulyáslevest és 70-80 adag paprikáskrumplit készítünk.

Előző cikkA gödi Sinkó Panka újabb sikere
Következő cikkVéradásra hívja a gödieket a Vöröskereszt