Harmincéves a gödi Piarista Szakképző Iskola és Kollégium, a piaristák egyetlen szakképző intézménye.

A rendszerváltás után kárpótlásként kapott gödi épületben a piaristák olyan iskolát akartak alapítani, amelyik nem hasonlít a többi iskolájukhoz, tehát nem az egyetemi tanulmányokra készíti elő a gyerekeket, hanem egyszerű alapismeretekre és mesterségekre tanítja őket – mondja az iskolát alapító Jelenits István piarista szerzetes a jubileumra készített kisfilmben.

1991-ben az első évfolyam négy szakmával és húsznál kevesebb gyerekkel indult – idézi fel az iskolaalapító.

Jelenits István kiemeli: az “intézményesített jólét” nem szolgálja a személyiség gazdagságát. Ugyanakkor az ember ma is “szeret személyeset alkotni”. A gödi iskolában ehhez “ébresztgetjük” a gyerekekben a kedvet azzal, hogy nem egy “bandának kiabálunk”, hanem egyszerre csak “kettővel-hárommal foglalkozunk”.

A harminc év alatt több mint ezer diák szerzett szakmát az intézményben, ahol jelenleg 156 fiatal tanul a négy szakmai évfolyam valamelyikén.

Az iskola falai között “példátlan személyes odafigyeléssel megvalósuló szakemberképzés folyik, amelynek fundamentuma a hagyomány és az innováció”.

Számos új módszert dolgoztak ki az iskolában. Ilyen a pályaválasztást segítő, úgynevezett orientációs évfolyam, amely mára az ország 17 intézményében működik a gödi modell mintájára.

Az intézmény jubileumi programsorozattal készül az évre, melynek nyitánya az a kisfilm, amelyben az alapító, Jelenits István mellett egykori és jelenlegi diákok, nevelők, igazgatók beszélnek az iskoláról.

Előző cikkMegnövekedhet a várakozás vérvételre Alsó- és Felsőgödön is
Következő cikkBarokk koncerttel köszöntötte az adventet a József Attila Művelődési Ház