A koronavírus-járvány 3. hulláma miatt hétfőtől két hétig újabb szigorítások lesznek érvényben, melyek a szolgáltatókat, boltosokat is érintik. Megkérdeztünk közülük néhányat arról, hogy hogyan fogadták a híreket.

Tavaly tavasszal a fodrászoknak nem kötelező, csak erősen ajánlott volt bezárni. Többen mondták, hogy ennek ellenére végig működtek. Most ezt már nem tehetik meg, idén erre vonatkozóan egyértelmű a rendelet: két hét zárlat. A tulajdonosok néhány helyen kihasználják most a hétvégét is, a következő két hétre tervezett munkákat igyekeznek előrehozni. A kozmetikusoknak tavaly is szigorúan be kellett zárniuk és nincs ez másképp idén sem.

Több meglátogatott gödi boltban, illetve szolgáltatónál nem találták igazságosnak a kiadott rendeletet. Sok a kibúvási lehetőség, de sokaknak nincsenek kiskapuk – mondták. Az egyik bolt, bár a fő profilja nem a virág, de azt is árul, hétfőn még kinyithat. A szomszédos vegyes profilú, bár kétségtelenül élelmiszert is áruló kínai bolt zavartalanul működhet a zárlat alatt is.

Az említett boltos a tavalyi két hónapos leállás következményeként el is veszítette és csak augusztusban tudta visszaszerezni a boltját. Ő és a többi megkérdezett is bízik benne, hogy nem ismétlődik meg a tavalyi eset, amikor a két hétből végül két hónap lett.

A panaszoktól függetlenül mindenki belátja, hogy a helyzet nehéz és ha ez a megoldás kulcsa, elfogadják. Csak már legyünk túl rajta – mondják. Volt, aki megemlítette, hogy helyesli az iskolabezárást, ami a gyerekeket (is) védi.

Szintén be kell zárnia a művelődési ház előtt hosszú évek óta működő 22-es csapdája, háborúellenes boltnak. A tulajdonos elmondta: ha jó valamire a lezárás, akkor támogatja, de szerinte sokkal jobban kéne védeni a kórházakat és idősotthonokat, ahol a legtöbb fertőzés van.

A pénteken megjelent kormányrendelet szerint a következő üzletek maradhatnak nyitva meghatározott időben és feltételekkel:
napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletek,
a napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb (így különösen illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító) üzletek,
a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, a mezőgazdasági és erdészeti tevékenység elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletek (így különösen a járművet, a gépet, az alkatrészt, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletek), ide nem értve a főtevékenységként szórakoztató és háztartási elektronikai eszközöket forgalmazó üzletet,
az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletek,
a mezőgazdasági üzletek, ideértve a műtrágyát értékesítő üzletet és a vágóhidat,
a kertészeti árudák, faiskolák,
a piacok, helyi termelői piacok bizonyos üzletei,
a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt, az optikai és látszerészeti eszközöket forgalmazó üzletek, állatgyógyszertárak,
az üzemanyagtöltő állomások,
a nemzeti dohányboltok és
az újságosok.
Előző cikkLesz gyermekfelügyelet hétfőtől az óvodákban, iskolákban
Következő cikkBértámogatást ígér a bezáró szolgáltatásokban dolgozóknak a kormányfő