Milyen támogatásokat nyertünk? Ezzel a címmel tett fel egy rövid posztot Göd alpolgármestere röviddel azután, hogy megjelent a Gödi Hírnök cikke arról a 180 milliós támogatásról, melyet az önkormányzat közétkeztetési célokat szolgáló fejlesztésekre fordíthat.

Szilágyi László -cikkünkre reagálva- jelezte nekünk, hogy ennél jóval többet kapott a város, és hogy közzé fogja tenni a fejlesztési listát.

Betartva ígéretét, közösségi oldalán most a következőket osztotta meg velünk.

“Tegnap a testületi ülésen napirendi pontként szerepelt egy pályázati tájékoztató. Remélem, idén is sikerül több százmillió forintnyi fejlesztést elnyerni!

Eddig több, mint 900 millió forint támogatást nyertünk el az alábbi projektekre:

– Huzella Tivadar iskola főzőkonyha felújítására;

– Béke út felújítására;

– Gödi Alapszolgáltatási Központ felújítása;

– Duna-part Nyaralóházak konyha és étterem felújítása.

Tavasszal indul a Duna út felújítása, illetve nyár elején elkészül a Neveleki szennyvízcsatorna kiépítése is.

Pest Vármegyétől eddig több, mint 700 millió forint beruházásra kaptunk támogatást, ennek köszönhetően az alábbi ügyek kaptak forrást:

– 4 db utca lett leaszfaltozva;

– Több helyszínen idén indulhat járdaépítés és felújítás.

És még sok más projekt, melyről részletesebb információ itt olvasható:https://god.hu/god-varos-onkormanyzatanak-kepviselo…/

Fotó: illusztráció, Gödi Hírnök

Előző cikkTudta, hogy ingyen is mehet múzeumba?
Következő cikkKihirdették a Duna-Dráva Tehetségekért Alapítvány idei ösztöndíjasait