Azt már tavaly tudtuk, hogy a város kidolgozta Göd külső védelmi tervének tervezetét arra az esetre, ha súlyos ipari baleset történne a Samsung-gyárban. A dokumentum a kárenyhítésre, illetve a következmények felszámolására összpontosít. Most a részleteket is közzé tették.  

Mit kell tenni, ha súlyos ipari baleset történik Gödön? – teszi fel a kérdést “a veszélyes üzem hatásterületén élő” lakosság számára készült tájékoztató kiadvány. Természetesen a Samsung-beruházás szomszédságában élő gödiekről van szó. A tájékoztatót Balogh Csaba polgármester jegyzi.

Szó esik benne egyebek mellett arról, hogy a bajt szükség esetén sziréna jelzi, ennek megszólalása után mindenkinek be kell mennie a lakásba és be kell vinni a házi kedvenceket is. Az ablakokat, ajtókat bombabiztosan be kell zárni, nedves törülközővel eltorlaszolni, a klímát pedig kikapcsolni. Az előzetesen kiszemelt, legjobban zárható helyiségbe kell visszavonulni rádióvevővel, aztán azon követni a hatóság utasításait.

A tájékoztató a kimenekítésre és az elszállásolásra is tartalmaz tervezetet.

Tart-e Ön ipari balesettől Gödön?

Előző cikkVarázslatos ilyen lények között mozogni – interjú Potyó Imrével, az év természetfotósával
Következő cikkTudja valaki, kié lehet a Gödön talált gyerekcsontváz?