A Kóczán Mór-díj kitüntetettjei közül most a Gödi SE U13-as futballcsapatát mutatjuk be. A csapat edzőivel, Karlbauer Bálinttal és Papp Lászlóval beszélgettünk.

Miért pont ez a csapat kapta meg a díjat?

Az U13-as csapat (itt 2009-es és 2010-es születésű gyerekek játszanak) elég nagy bravúrt hajtott végre. A téli időszakban futsalban is versenyeztetjük a korosztályainkat, és ez a csapat a másodosztályban az első helyen végzett. Két keretünk van, a kék és fehér, mivel az a cél, hogy minél többet versenyeztessük a gyerekeket. Itt is indultunk mind a kettővel, és a fehér keret a Pest megyei másodosztályú futsalbajnokságot megnyerte.

Karlbauer Bálint

Mit kell tudni a futsalról?

A futballt szabadtéren és fűvön játsszák, míg a futsalt minden esetben teremben, 4 +1-es felállásban, U11-es korosztálytól. Van egy-két speciális szabály – például a futballban használt négyes labdánál a futsallabda kicsit tömzsibb, nehezebb, nem pattan akkorát. Ebből kifolyólag megrúgni is kicsit más technikával kell. Fontos szabály, hogy amikor a futsalban a kapus elindítja a játékot, akkor egészen addig nem lehet neki visszaadni a labdát, amig az ellenfél hozzá nem ért, hogy ne lehessen a visszapasszolgatással időt húzni. Amikor a kapushoz kerül a labda ebben a gyors sportban, annak 5 másodpercen belül vissza kell juttatnia a mezőnybe. A futsal nagyon pörgős játék, ezért szeretjük mi is mind a ketten, és az összes edzőkollégám is favorizálja a téli időszakban ezt a szakágat. A gyerekek szintén imádják.

Feltűnően nagy a különbség a játékosok közt.

Igen, itt azért kijön még, ebben a korban. Egy-két fej, illetve 20 kiló különbség is van néha a gyerekek között.

Ez nem jelent problémát a játéknál?

Figyelünk erre, a kisebbeket a gyorsaság és a technikai tudás miatt a szélső poszton, a magasabb, nagyobb méretű gyerekeket pedig leginkább a belső védekező pozíciókba tesszük be.

Ez a korosztály teljes méretű pályán játszik?

Nem, a 16-os vonalán van az 5×2 méteres kapu, ami két méterrel kisebb a rendes kapunál. A pálya így rövidebb, de a szélessége ugyanolyan, mint a nagy pályáé.

Hány gyerek játszik Gödön ebben a korosztályban?

Most nálunk 28-30-an az U13-as korosztályban. A 2009-esek jövőre már az U16-ba kerülnek fel. Érdekesség, hogy ebben a csapatban van olyan játékos, akit már 4-5 éve kísérek, én edzem évek óta. Itt a csapatok 8+1 játékosból állnak.

Papp László

Milyen az edzés ennél a korosztálynál?

Ez a korosztály már heti háromszor jön ide ki edzésre, egy-egy alkalommal másfél órára. Általában az első húsz perc egy jó intenzív bemelegítés a labdával, cicajátékok, passzos gyakorlatok formájában. Utána, attól függően, hogy milyen edzést szeretnénk tartani, jön a technikai tudás, akár egy lövőedzés, cselek, passzok gyakorlása, emberelőnyös játék, ilyenek. A harmadik harmad, a befejező félóra mindig játék. Ehhez 18 ember kell, de nem gond, most is itt vannak 19-en. Nagyon lelkesen jönnek a srácok, közel húszas létszámmal mindig számolhatunk. Mindenkinek vannak más elfoglaltságai is, zenél, különórára jár, és nem mindig tud itt lenni. De ezzel semmi probléma nincs.

Ha nagy eső van, akkor hogy zajlanak az edzések?

Ilyenkor sajnos a centerpályát nem tudjuk használni, de van egy kinti fű kettes edzőpályánk és van egy műfüves terület is. Aztán itt van a kisebb palánkos pálya. Ezt a kollégámmal nagyon szeretjük, mert például a futsalsikereinkben is nagyon nagy része volt ennek a körbepalánkolt kis pályának, amely anno a jégpályából maradt itt nálunk. Itt nincs kint a labda, folyamatosan pörög a játék 3-4 +1-ben, attól függően, hogy épp melyik csapat játszik. Csak akkor állnak meg a játékosok, ha szabálytalanság vagy gól van. Intenzíven mindig ott kell lenni fejben, mozogni kell. Nagy esőben is játszunk, a szülőknek úgy szoktam fogalmazni, hogy nincsen cukorból a gyerek. Ha valóban extrém időjárási körülmények vannak, akkor be tudunk menni és az öltözőben egy kis erősítés vagy elmélet lesz az aznapi foglalkozás.

Önök korábban szintén játékosok voltak?

Laci nagyon sokat futsalozott, NB I-es játékos is volt, én pedig anno a Dunakeszi csapatát erősítettem a húszas éveimben, amatőr szinten. Mi az U11-es korosztállyal is dolgozunk, ott Szabó Ferenccel együtt, mert ott még népesebb a létszám. Nem ritka az, hogy egy edzésen összejön a 30 gyerek.

Látok egy lányt is a játékosok között.

Igen, az U13-as korosztályban még koedukált csapatok vannak, efölött viszont már csak fiúk, illetve leányok. Perjési Lilla, aki nálunk játszik, az U14-es regionális (középső régió) leányválogatottba kapott meghívást.

Előző cikkKözelebb került az új tűzoltószertár építése Gödön!
Következő cikkCsaládmodellről és gyermekvállalásról a magyar népmesékben Gödön