Bernd Etzler és Marczika Judit egy gödi kerti partin találkoztak 2005-ben – a német származású vonókészítő mester ekkor már 12 éve élt a városban. Már rendbe hozta az 1998-ban vásárolt, 1930 körül épült házát – amibe, mint elmondta, Judit vitt életet. Két közös gyermekük van, Jutta (14) és Ábel (13). A gyerekek kétnyelvűek, édesanyjukkal magyarul, az apjukkal németül beszélnek. Egy gyönyörű környezetben élő, kreatív, barátságos családnál jártunk.
Bernd gimnazistaként gitározott és festett, de egyikben sem érezte magát olyan tehetségesnek, ami a megélhetéshez elegendő – ezért keresett valamit, ami a képzőművészethez és a zenéhez is közel áll. Így találta ki, hogy gitárkészítő lesz, de végül 1986-ban, 22 évesen hegedűkészítést kezdett tanulni Magyarországon, a Zeneakadémián. A műhelyben az egyik kollégája vonókat is készített, és ez nagyon megtetszett neki, közelebb állt hozzá, mint a hegedűkészítés. Jóval hamarabb elkészül egy-egy darab: másfél-két hét alatt, míg egy hegedű elkészítése hatszor annyi időbe telik.
Judit fiatalon került a szegedi televízióhoz és rádióhoz, majd később Budapesten az Inforádiónál folytatta hírszerkesztő-bemondóként. A gyerekek megszületése után már nem szeretett volna visszatérni abba a felfokozott életritmusba, amit a média megkívánt. “Berni elvitt a nagykállói TÉKA Népművészeti Táborba, ahol nemezelni tanultam. A találkozás a gyapjúval meghatározó élmény volt számomra, és elindított egy úton. Ugyancsak a TÉKA Táborban ismerkedtem meg a sződligeti nemezruha-készítővel, Klátyik Melindával, akinek a munkái olyan nagy hatással voltak rám, hogy elkezdtem nála tanulni. Mestereim voltak még Pócs Judit és Kovács Gabriella iparművészek.”
Berndt tanítványával, Sziráki Tamással elsősorban magyar zenészeknek készít vonókat, de gyakran keresik fel őket külföldi muzsikusok és zenekarok is. Mivel a vonóvásárlás bizalmi kérdés, fontos a személyes kapcsolat. “A zenész ellátogat a műhelyembe, ahol több vonóból választhat. Ha talál olyat, ami megtetszik neki, akkor egy hétre elviszi kipróbálni és utána eldönti, hogy megveszi-e vagy sem”. A vonókat nem megrendelésre készíti (bár ez is előfordult már), hanem van egy kínálata és abból választhatnak a zenészek. “Azt szoktam viccesen mondani, ha nekem olyan feleségem volna, akit én rendelek saját kívánságaim szerint, akkor halálra unnám magam. Ez is egy ilyen találkozás a zenész és a hangszere között, ami vagy szikrázik, vagy nem”.
A vonók kézzel készülnek egy különleges fából, amely Brazíliában él és arról is híres, hogy az országot róla nevezték el. Portugál neve pau brazil, a jelentése: izzó bot. Magyarországon négyen foglalkoznak kizárólag vonókészítéssel. A mai modern vonó az 1750-60-es években kezdett kialakulni, korábban sokkal egyszerűbb vonók voltak. Bernd 1989 óta készít vonókat, nem csak hegedűhöz – brácsához és csellóhoz is. A vonószőr lószőr, a profi zenészek ezt néhány havonta cserélik. Bernd a szerszámok jó részét is maga készíti, és nagyon szereti a munkáját.
Judit – stílusát tekintve – nem a hagyományos, hanem az “innovatív, kísérletező nemezelés “képviselője. Munkájában a környezettudatosságra törekszik: különböző textileket, elsősorban selymeket dolgoz össze nagyon finom szálú ausztrál merinói gyapjúval. Nemrégiben nyílt a Kincsem Park épületében a Nyitott Műhely, ahol szombatonként Judit és alkotótársai mesterségbemutatót tartanak.
“Azért most, hogy már nagyok a gyerekek, visszakacsintgatok a régi hivatásomhoz” – mondja Judit, aki mostanában a Jane Goodall Intézetben önkénteskedik, és nemrég hangoskönyvet készített Jane Goodall önéletrajzi könyvéből. Tervben van egy másik hangoskönyv is, ami szintén környezetvédelmi témájú lesz.
Van egy gyönyörű kis nyitott angol veterán autójuk, amit csak nyáron használnak, és főleg versenyekre mennek vele. Sajnos elég könnyen lerobban, és akkor tologatják – “Berninek nagy rutinja van az újraindításban”.
A gyerekek közül pillanatnyilag Jutta viszi tovább a művészeti vonalat – balettozik, népi és kortárs táncot is tanul. Ábel nagy vasútrajongó. A család igazi lokálpatrióta: a barátaik gödiek, főleg az itteni kulturális eseményekre járnak, imádják a Duna-partot. “Nekünk ez a Copacabana”.
