Szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe a Wagner László által szervezett idei Gödi Barokk Napok hangversenysorozatát! Kiváló együttesek, zenészek, változatos műsor biztosítja majd a kitörő hangulatot a Szent István-templomban július 18-án, július 23-án és augusztus 29-én. Augusztus 21-én lesz majd egy népzenei program Sebő Ferenc együttesének föllépésével, a részletekről időben értesítést küldünk!

László a Belépés Családostul mozgalom megálmodója, főszervezője, akivel már beszélgettünk egy interjú keretein belül, mely során elmondta, mikor kezdett el rendezvényeket szervezni, melyik a kedvenc sportja, vagy éppen hol és mennyi ideig dolgozott testnevelő tanárként. A rendezvény elérhetőségei alább olvashatók.

Elérhetőségek:

https://www.facebook.com/godijazznapok/

https://www.facebook.com/becsal6/

Képek: Becsal; gödi archívum

Előző cikkMindkét vágányt le kell zárni Rákospalota-Újpest és Dunakeszi között
Következő cikkA váci, a veresegyházi és a ceglédi vonalon szerdán is korlátozásokkal közlekednek a vonatok