A gödi Kőhalmi Emese győzelmével zárult a maraton világbajnokság: női K-2 24,3 kilométeren lett első párjával, Kiszli Vandával. A maraton szakág idei legfontosabb eseményét Magyarország hét arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel, az összesített medálverseny élén zárta – számolt be a hazai kajak-kenu szövetség.

Az elmúlt napokban a dániai Vejen Koldingban zajlottak a maraton világbajnokság küzdelmei. A maraton szakág idei legfontosabb eseményét Magyarország hét arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel, az összesített medálverseny élén zárta.

A sikerhez a gödi kajakosok is hozzátették a magukét.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Női kajak párosban egy rendkívül szoros befutó végén mindkét magyar egység érmet szerzett. A Kiszli Vanda, Kőhalmi Emese duó világbajnok lett, míg a Rugási Csilla, Csépe Panna kettős bronzérmet szerzett. Beszédes, hogy az első három hajó egy másodpercen belüli különbséggel szelte át a célvonalat, a két magyar páros közé a spanyol Fernandez, Alvarez kettős ékelődött be.

Korábban a gödi Kőhalmi Emese bejutott a rövidkörös vb döntőjébe, ahol épphogy csak lemaradt a dobogóról. Az ugyancsak gödi Sinkó Panna pedig K-1 21 kilométeren jutott döntőbe, ahol a hatodikként végzett.

A Sinkó Pannával korábban készített interjúnkat itt olvashatják.

Fotók: ICF/Facebook

Előző cikkGödön is lesz szirénapróba!
Következő cikk2024 végére készülhet el a gödi ipari-innovációs területet érintő víziközmű- hálózat fejlesztése