Sinkó Pannával, a kiemelkedően tehetséges gödi származású kajakozóval tavaly májusban készítettünk egy interjút. Akkor azt mondta, hogy valószínűleg abbahagyja majd az egyetem mellett a versenysportot. Néhány napja Horvátországban volt a maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság, ahol Panna párosban Csengeri Evelinnel megnyerte a felnőttek közt a 22.6 kilométeres versenyét. Néhány nappal a győztes futam után Sinkó Pannával beszélgettünk.


Tavalyi beszélgetésünk után inkább azt gondoltam, hogy visszavonulsz, és az edzésekre inkább csak a kondiban tartás és a társaság miatt jársz majd. Erre itt van ez a szép siker. Mi változott?

  • Igazából az volt a terv, hogy egyedül elmegyek kocogni meg ilyesmi, edzek magamnak. Hamar rájöttem, hogy ez így nem nagyon működik, jobb lenne csapatban, és szép lassan visszamentem itt Pesten a lágymányosi Spariba. Ez a csapat és az edző visszarántott – mindenki motivált volt, mindenkinek volt egy célja. Vége lett az egyetemi tanévnek júniusban, és akkor úgy döntöttem, hogy visszamegyek edzeni. 

Hogy tervezed, folytatod tovább?

  • Még nincs vége a szezonnak, ez csak a második komolyabb verseny volt. A válogató volt az első. Most jönnek a magyar bajnokságok, ami főleg az egyesületnek számít, mert erre pontok járnak. Ez alapján kapja a szövetségtől a támogatást az egyesület, és eszerint is rangsorolják. Utána rögtön lesz a válogató a világbajnokságra, amit Dániában rendeznek az idén. 

Mit vársz, kint leszel a Vb-n?

  • Reméljük, vagyis ez lenne a cél.

Milyen volt a mostani horvátországi verseny?

  • Ami nagyon nehéz volt: a nagy hőség. Itt Pesten is meleg volt, de ott még pár fokkal melegebb. Pénteken indultam egyesben is, ott ötödik lettem. Az is nagy melegben ment, de az legalább háromkor, ami már nem az az időpont, amikor azt mondják, hogy “ne menjünk a napra”. A vasárnapi páros futam délben indult és kettőig tartott, ami tipikusan az az idő, amikor senkinek nem ajánlják, hogy kimenjen, de nekünk akkor kellett a maximumot kihozni magunkból. Nagyon kellett figyelni arra, hogy folyamatosan igyunk, amiért ki is kellett menni. A nyakunkban van az itatós zacskó, de ki kellett menni újért is. Meg van osztva a futószakasz, akkor egy kicsit nagyobb íven az edző a nyakunkba akasztotta az itatós zacskót. A versenyen próbáltunk többször “megszökni”, de mindig visszajöttek ránk, így csak a végén dőlt el a verseny, amit 4 másodperc előnnyel nyertünk.

Mikor voltál utoljára ilyen nagy versenyen? 

  • Tavaly ősszel. A stressz nem nagyon hiányzott, de a maratoni csapat nagyon jó. Ez hiányzott, a hangulat, és ha jól sikerül a verseny, az is nagyon jó érzés.

A tanulmányaiddal mennyire tudod egyeztetni az edzéseket?

  • Mikor, hogy. Nyilván az ilyen vizsgaidőszak nehezebb és negyedévkor is szokott lenni vizsga – ezek szoktak problémásabbak lenni. A Corvinuson, ahova járok, viszonylag magas átlagok kellenek, hogy ne rakjanak ki önköltségesre. Az edzőm próbál segíteni, igyekszik úgy szervezni az edzéseket, hogy nekem és a többi egyetemre járó sporttársamnak jó legyen. Mindig a maratont szerettem jobban, és most főleg előnyös nekem, hogy itt elég a napi egy edzés, míg a síkvízen inkább kettő kell. A síkvíziek kimennek edzőtáborba, a maratonira pedig szerintem fel lehet itthon is készülni, ez is egy fontos szempont.

Szeretnél profi sportoló lenni a jövőben?

  • Nem szeretnék az lenni, más életcéljaim vannak. Különben maratoni kajakozásból nem lehet megélni, a síkvízi az más. Ha valaki “ott van”, az olimpiáért nagyon sok pénz jár. A maratoni kajakozásban nagyon kevés pénz van, főleg itthon. Egyébként van olyan ország, ahol ezt jobban támogatják, és vannak pénzdíjas versenyek. Jövőre biztos, hogy szeretném még csinálni, aztán majd meglátjuk.

Most már csak maratonozol, a síkvízit teljesen abbahagytad?

  • Igen, azt teljesen. Szerintem ahhoz, hogy nagyon jól menjek síkvízen, ahhoz teljesen el kéne engedni az egyetemet. Én nappali tagozaton vagyok, nincsen egyéni tanrendem, tényleg rendesen bejárok, mint mindenki más. Tudni kell, hogyha valaki síkvízre edz és van egy kis tehetsége, néha át tud jönni maratonra, de a másik irányban ez nem igazán működik. Most behozták, hogy az ötezer méteren, ahol eddig csak sok kis kört kellett menni, szintén legyen futószakasz, mint a maratonon.

A futószakasz mit jelent?

  • Ki kell szállni a 4 kilométeres körök mindegyikénél, és futni vele 100-150 métert. Ezt “így találták ki” eredetileg. Korábban 42 kilométer volt a maratoni kajakozás is, de nem volt ennyire beszabályozva, de ott is voltak benne hosszabb-rövidebb futások. Próbálták látványosabbá, sztenderdebbé tenni és behozták körökre. Ami nehéz, hogy evezés közben a kezünk dolgozik jobban, futásnál meg a lábunk. Abból szokott gond lenni, hogy valakinek begörcsöl a lába vagy a válla, ahogy viszi a hajót. A futásnál nagyon felmegy a pulzus, és mikor utána visszaül az ember a hajóba, néha kicsit megszédül.

Ki volt a partnered a mostani versenyen?

  • Csengeri Evelin, Tiszafüredről. Neki is kimaradt kicsit a tavalyi év, mivel akkor érettségizett, és arra koncentrált. Idén telefonált az edzője az én edzőmnek, hogy esetleg nem akarjuk-e együtt megpróbálni. Bár korábban nem gondolkodtunk párosban, de így, hogy megkerestek, úgy döntöttünk, kipróbáljuk. Mivel a páros az első próbán nagyon jó volt, úgy gondoltuk, érdemes ezzel foglalkozni. Majdnem minden héten edzettünk közösen, vagy én mentem le hozzájuk, vagy Evelin jött fel Pestre.

A Vb-re is együtt mennétek?

  • Vele válogatózunk, aztán majd meglátjuk mi lesz.

Mit szóltál hozzá, hogy Kammerer Zoltán lett Göd polgármestere?

  • Igazából én úgy gondolom, hogy a Zoli ezt komolyan gondolja. Nagyon szereti Gödöt, nagyon lelkes. Vissza-visszajárt az egyesületbe is, szívesen volt ott, azt láttam. Én örülök neki, kíváncsi vagyok mit tud belőle kihozni. Szerintem nagyon sokan így vannak vele. 

Előző cikkDrágulnak a BKK vonaljegyei
Következő cikkHatalmas eső után új helyszínen folytatódott a Gödi Jazz Napok zárókoncertje