Ma délután 5 órakor rendkívüli képviselő-testületi ülés lesz, ahol napirendi pontként szerepel a Göd Város Önkormányzata Képviselő-testületének feloszlatása.

A kezdeményező képviselők, Vajda Viktória, Balogh Csaba, Andrejka Zombor és Hlavács Judit előterjesztésükben ekképpen fogalmaznak: “Az elmúlt hónapokban végképp bebizonyosodott, hogy a képviselő-testület diszfunkcionális, sok esetben szándékosan veszélyezteti Göd város működését és fejlődését. Egyéni, önös érdekek, kicsinyes bosszúhadjáratok akadályozzák a mindennapokat.”

A Fidesz-KDNP frakció véleménye viszont az, hogy jobb lenne, ha a feloszlatást javaslók (tehát a polgármester és a két korábbi alpolgármester is) lemondanának. “Így a képviselő-testület négy, vagy akár öt fő lemondása esetén is működőképes maradna, és továbbra is biztosítani tudná az átmenetet az időközi választásig.”

Az időközi választásig, az új polgármester és az új képviselők megválasztásáig pedig a jelenlegi alpolgármesternek biztosítanák a szükséges testületi támogatást.

A napirendhez benyújtott javaslatukban ezt is írják: “Meggyőződésünk, hogy a képviselő-testület teljes feloszlatása a ‘gyeplő bedobása a lovak közé’ lenne, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartjuk a személyes felelősségvállalása helyett a jelenlegi kollektív testületi felelősség kommunikálását is. Meggyőződésünk az is, hogy a fenti javaslataink által létrejövő új helyzet sokkal normálisabb képviselő-testületi munkát eredményezne, javulhatnának a gödi közállapotok, és sokkal könnyebb lenne a következő évek gazdálkodási problémáinak kezelése.”

Ön mit gondol?

Előző cikkOtt voltunk – elstartolt a Gödi Barokk Napok
Következő cikkNem szavazta meg a testület az önfeloszlatást