Egy hét múlva, június 15-étől az önkormányzatok a korábbi, a veszélyhelyzet előtti rendnek megfelelően ülésezhetnek. Ez azt is jelenti, hogy Gödön sem a polgármester gyakorolja majd tovább a testület jogköreit. A változásról a legközvetlenebbül érintetteket kérdeztük.

Elsőként Balogh Csaba polgármester válaszolt a Gödi Hírnök megkeresésére, aki a veszélyhelyzet idején leváltotta két alpolgármesterét és helyükre új embereket nevezett ki. A városvezető azt közölte, a Göd Hangja blogon már leírta mondanivalóját. Most ebből idézünk.

“A legutóbbi veszélyhelyzet végeztével a képviselő-testület döntései a hatalmi viszonyok átrendezésével foglalkoztak. (A testület) Átformálta a bizottsági rendszert, lecserélte a tagjait, és tanácsnokot választott. A polgármester hatáskörét példátlan mértékben csökkentette le, miközben a Gödi Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjének teljeskörű felhatalmazást adott. Álláshelyeket és megbízásokat szüntettek meg (közterület-felügyelő, ügyvédek, katasztrófavédelmi referens, stb.), viszont szabálytalanul határoztak a közbeszerzési tanácsadó leváltásáról.

A veszélyhelyzetnek szinte az elején nyilvánvalóvá vált, hogy az ellenzéki városok közül Gödön fogják a legnagyobb költségvetési megvonásokat eszközölni a különleges gazdasági övezet kijelölésével, de az sem volt elég, a nagypolitikai “példamutatás” a városházát is megfertőzte. A költségvetés helyreállításában nem látom partnernek a jelenlegi képviselő-testületi hozzáállást, de még mindig reménykedem abban, hogy a következő időszak nem a jogtalanságról és a politikai játszmázásról fog szólni. Ezen felül a városnak anyagi érdeke, hogy kormányváltás legyen jövőre, a Samsung-gyár visszakerüljön a város fennhatósága alá a bevételeivel együtt, és így méltó fejlesztéseket tudjunk megvalósítani, hogy a békés vidéki életet biztosítani tudjuk a gödieknek, mert megérdemlik.”

A polgármesteri blogbejegyzésből megtudhatjuk azt is, hogy 2020. január elseje óta összesen hány és milyen határozat született a két részletben összesen 324 napon át tartó veszélyhelyzet alatt.

Fotó: Civil kerekasztal-beszélgetés, 2021. május 7.

A kép forrása godhangja.com

Előző cikkEgy hónapra bezár a Nyugati
Következő cikkZöld kerítéssel rukkolt elő a Samsung