Bár az elmúlt napokban a Fenerbahce és Szalai Attila is cáfolta az esetleges klubváltásáról szóló híreket, az angol sajtó továbbra is élénken foglalkozik a témával. A Chelsea-vel kapcsolatos pletyka szolgált alapul a goal.com portréjához is, melyben „magyar Virgil van Dijkként” jellemzik a Gödről indult hátvédet.

A 23-szoros válogatott bekk eddigi karrierútját 14 éves korától veszik végig a portréban, vagyis attól a pillanattól, ahogy a Rapid Wien látókörébe került – írja a Nemzeti Sport. Az angol cikk külön kiemeli az édesapja, a kétszeres magyar bajnok idősebb Szalai Attila által is edzett fiúról, hogy anno a PSV Eindhoven is kacérkodott a megszerzésével. 

Azt írják, Szalai szempontjából is különleges lehetőség lenne a londoni szerződés, mivel így gyerekkori példaképével, a veterán Thiago Silvával is együtt futballozhatna akár.

A cikk arra is kitért, Szalai édesapja korábban a Bundesligát jelölte meg, mint a fia stílusához talán legjobban illeszkedő európai topliga, valamint a szerző megemlíti a Napoli nyári állítólagos érdeklődését is. 

Közben azonban a Fener és Szalai is tagadja a Chelsea-szálat. A török klub közleményben cáfolta Szalai távozásának hírét, mondván, sem a Chelsea-vel, sem más csapattal nem tárgyalt a magyar válogatott védő játékjogának értékesítéséről. A héten maga Szalai is megszólalt, azt posztolta az Instagram-oldalára, számára az a legfontosabb, hogy a Fenerbahce-szurkolókkal közös álmaikért harcoljon.

Idén januárban Szalai 2 millió euróért érkezett a Fenerbe a ciprusi Apollon Limassoltól, ám a piaci értéket jelenleg már 11 millió euróra taksálja a Transfermarkt. Korábban a török lapok arról írtak, hogy a Chelsea évi 4 millió eurós fizetéssel, vagyis nagyjából másfél milliárd forinttal csábítaná Londonba Szalai Attilát.

Fotó: Nemzeti Spot

Előző cikkVége a mocsárpartinak a neveleki úton?
Következő cikkBoldogságcseppek – Még nem késő ajándékot csomagolni!