Szalai Attila remek fejesével fordította meg a mérkőzést a Fenerbahce.

A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában a Fatih Karagümrük ellen került 1-0-ás hátrányba a gödi focista jelenlegi csapata.

Az első félidőben nem teljesített jól a Fener, de Zajc góljával visszajött a meccsbe. Ezután már jól játszott a bajnoki címet is megcélzó együttes, s hatalmas erőfeszítéseket tett a három pont megszerzéséért.

A 78. percben szögletet Arda Güler végezhetett el, amiből Szalai parádés fejesgólt szerzett a labdát a jobb alsó sarokba juttatva.

„A szöglet előtt éreztem, hogy gólt szerzek és örülök, hogy ez az érzés valóra vált. Arda is kivette a részét belőle, mert remek beadás volt és jó helyzetbe kerültem” – nyilatkozta a mérkőzés után a magyar válogatott labdarúgó.

A Gödi Hírnök nemrég interjút készített Attilával, aki elmondta, hogy remekül érzi magát ebben a fantasztikus klubban, amelyet a világ egyik legjobb csapatának tart. Szerinte a Fener szurkolói teremtik a legjobb hangulatot a stadionban.

“Nagy álmunk, hogy megszerezzük a bajnoki címet, és az Európa Ligában is jól szerepeljünk, úgyhogy ezért dolgozunk” – nyilatkozta akkor lapunknak.

Nos, az Európa Ligából már kiesett a Fenerbahce, de a bajnoki cím és a török kupa még meglehet.

Drukkolunk mi is Attilának és csapatának.

Forrás: nemzetisport.hu/Szalai Attila/Gödi Hírnök

Előző cikk69 költő tizenkét órán át olvassa fel verseit a költészet napján
Következő cikkEnnyi idős lett a gyerekek kedvence