A Budapest—Szob vonalon március 20-24. között módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok.

A szakemberek a felsővezeték elbontásával járó, nagygépes sziklakitermelést végeznek a Szent Mihály-hegynél, ezért március 20-án 8:45-től 24-én 22 óráig Nagymaros és Szob között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok. A munkálatok miatt egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, Nagymaros és Szob között pedig néhány csúcsidei vonat helyett pótlóbusz közlekedik.

EuroCity és EuroNight vonatok:

  • A Nyugati pályaudvarról induló EuroCity és EuroNight vonatok közlekedésében változás nem lesz, kivétel ez alól a Nyugati pályaudvarról Terespolba 8:12-kor induló 130-as számú Báthory EC, mely eredeti menetrendjéhez képest Szobra 2 perccel, Párkányba (Šturovóba) 1 perccel később érkezik.
  • A főváros felé közlekedő EuroCity és EuroNight vonatok közül a 131-es számú Báthory EC Vácra 3 perccel később érkezik, a 281-es számú Metropolitan EC Szobról 8 perccel később indul.

Z70-es vonatok:

  • A Nyugati pályaudvarról Szobra 6:08-kor induló vonat (2312) utasait keddtől péntekig Nagymaros és Szob között pótlóbusz szállítja.
  • A Nyugati pályaudvarról Szobra 8:08-kor, 18:08-kor, 20:08-kor és 21:08-kor induló vonatok (2342, 2396, 2348, 2368) 15 percet várakoznak Nagymaroson. A többi zónázóvonat 11 percet várakozik Nagymaros állomáson.
  • A Szobról a Nyugati pályaudvarra induló zónázóvonatok – a Szobról 7:56-kor induló vonattól (2347) kezdődően – Szob és Nagymaros között 10 perccel korábban közlekednek, Nagymarostól pedig eredeti menetrend szerint.

G70-es vonatok:

  • A Nyugati pályaudvarról Szobra 14:39-kor, 16:39-kor és 18:39-kor induló vonat (2326, 2366, 2318) helyett Nagymaros és Szob között pótlóbusz közlekedik.
  • A Szobról a Nyugati pályaudvarra 6:26-kor induló vonat (2317) keddtől péntekig 5 perccel később közlekedik.
  • A Szobról a Nyugati pályaudvarra 7:26-kor induló vonat (2337) helyett keddtől péntekig Szob és Nagymaros között pótlóbusz közlekedik.

S70-es vonatok:

  • A Nyugati pályaudvarról Szobra 4:50-kor induló vonat (2350) keddtől péntekig 26 percet várakozik Nagymaroson.
  • A Szobról a Nyugati pályaudvarra 20:59-kor induló vonat (2341) Szob és Nagymaros között 9 perccel korábban közlekedik.
  • A Szobról a Nyugati pályaudvarra 21:59-kor induló vonat (2351) hétfőtől csütörtökig Szob és Nagymaros között 9 perccel korábban közlekedik.
  • A Szobról a Nyugati pályaudvarra 22:59-kor induló vonat (2361) hétfőtől csütörtökig Szobról 7 perccel később indul.
  • Keddről szerdára és szerdáról csütörtökre virradó éjszaka a Nyugati pályaudvarról Szobra 23:50-kor és 0:50-kor induló vonat (2398, 2310) utasainak Nagymaroson másik vonatra kell átszállni.

Vonatpótlók

  • A Nyugati pályaudvarról Szobra 6:08-kor induló Z70-es vonat (2312) helyett keddtől péntekig Nagymaros és Szob között pótlóbusz közlekedik.
  • A Szobról a Nyugati pályaudvarra 7:26-kor induló G70-es vonat (2337) helyett Szob és Nagymaros között pótlóbusz közlekedik.
  • A Nyugati pályaudvarról Szobra 14:39-kor, 16:39-kor és 18:39-kor induló G70-es vonat (2326, 2366, 2318) helyett Nagymaros és Szob között pótlóbusz közlekedik.

Részletes információk a MÁVINFORM-on.

Előző cikkA sportsajtóban is felfigyeltek a Gödi Hírnök cikkére
Következő cikkÉtelek a világ minden tájáról: Luxemburgban nyílik meg fotósunk kiállítása