Ősszel a Bethlen Gábor Alapkezelőtől kapott támogatásból adományozott 1 millió forint értékben tartós élelmiszert, tisztálkodási eszközöket, tisztálkodó szereket és foglalkoztató eszközöket Göd Makkosjánosinak. Most pályázati pénzből szerzett be a város száraz élelmiszert és higiéniai termékeket a háborús Ukrajnában lévő testvértelepülésnek.

Az adományok célba juttatásában ősszel is, most is a Johannita Segítő Szolgálat működött közre, a szállítmányt pedig Bakos Erzsébet elöljáró vette át, aki igyekszik minél jobb körülményeket teremteni a mostoha viszonyok között nemcsak a makkosjánosiaknak, hanem a háborúban oda menekülteknek is. Balogh Csaba polgármester, aki a város nevében az adományt átadta, közösségi oldalán azt írja, hogy az keserítette meg csupán a hangulatot, hogy pont a határ átkelése után kezdődött a légvédelmi riadó, és sorra érkeztek a frissítések, hogy a közel száz rakéta merre száll, hova csapódott be, vagy épp hol sikerült hatástalanítania az ukrán hadseregnek.

A határon a több órás adminisztráció és várakozás lassította a fuvart, így megtapasztalhatták azt is, hogy néznek ki a települések közvilágítás nélkül. Elképesztően nyomasztó élmény volt kényszerű áramszünet idején pislákoló gyertyafényben pakolni be a városházára a dobozokat – írja.

Előző cikkMammográfiai vizsgálat gödieknek is Vácon
Következő cikkÜzemanyaghelyzet: ahogy a gödiek látják