Három jet skivel és egy új hajóval bővült a flotta.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtónyilvános eseményen mutatta be a legújabb járműveket. Egyben felhívta a fürdőzők, vízisportot űzők és hajózók figyelmét a folyó veszélyeire – tudatta a rendőrség honlapja.

Nyáron rengetegen látogatnak el a Duna partjára, a vízisportok mellett fürdenek is a folyóban, közülük nagyon sokan tiltott helyen.

Idén szerencsére nem történt még tragédia, de már húsz embert mentettek ki a dunai vízirendőrök, közülük négyen közvetlen életveszélyben voltak. Az új jetskik még hatékonyabbá teszik a mentést, hiszen akár 110 km/órás sebességgel is képesek haladni.

A tragédiák jelentős része egyébként megelőzhető, ha az emberek betartják a fürdőzés írott és íratlan szabályait. Ha valaki fürdeni szeretne a folyóban, akkor azt a következő helyeken teheti meg: Dunakeszi, Göd, Szentendre, Verőce, Dunabogdány, Nagymaros, Kisoroszi, Ráckeve, Szigetcsép és Szigetszentmárton települések által üzemeltetett szabadstrandokon.

A police.hu azt is részletesen felsorolja, hol tilos a fürdés, illetve milyen szabályokat kell követni a vízi járművek vezetőinek. Ha valaki megszegi ezeket, szabálysértést követ el, és 5 ezertől 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.​

Előző cikkA hétvégén is remekeltek a gödi kajakosok
Következő cikkKamionok ütköztek az M2-esen