Újból megalakulhat egy budapesti agglomerációs fejlesztési fórum, ahol megvitathatnák a fővárost és a környező településeket érintő közös kérdéseket és fejlesztési koncepciókat alakíthatnának ki – adta hírül a Pest megyei önkormányzat honlapján.

Az agglomerációs települések polgármestereinek rendezett konzultációt Pest Megye Önkormányzata. A konzultáción Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, Láng Zsolt miniszteri biztos és Szabó István, a megyei közgyűlés elnöke adott elő.

Navracsics Tibor, miután az agglomerációs települések polgármestereivel konzultált, elmondta: nagyon előremutatónak tartja a Pest megyei közgyűlés elnöke, Szabó István által felvetett javaslatot, miszerint fontolják meg azt, hogy az egykor létezett, de megszűnt Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács helyére, vagy azt újjáélesztve hozzanak létre egy térségi fejlesztési tanácsot.

Ez Budapest és a főváros környéki települések számára egy fejlesztési fórum lenne és lehetővé tenné, hogy megvitassák a közös kérdéseket és kialakítsák azokat a fejlesztési koncepciókat, amelyek a két térség számára egyaránt előrelépést jelentenének – mutatott rá a tárcavezető. Navracsics Tibor közölte, a több polgármester által támogatott elnöki javaslatot megvizsgálják és amennyiben lehetőség van rá, akkor rövid időn belül ennek a törvényhozásban is megteremtik a jogszabályi hátterét.

A miniszter reményei szerint a közeljövőben meg is alakulhat a – munkanevén – budapesti agglomerációs fejlesztési tanács. Ez hasznos fóruma lehet majd ennek a kiemelt jelentőségű térségnek, ezáltal Pest megye és Budapest érdekeit jobban tudják majd harmonizálni és távlati célokat, fejlesztéseket tudnak majd megfogalmazni – mondta Navracsics Tibor.

Navracsics Tibor kiemelte: Pest megye és Budapest kapcsolatrendszere meglehetősen szoros és “zaklatott” is, és ez így van a fejlesztéspolitika területén is. Míg Budapest egy főre jutó GDP-je jelentősen meghaladja az európai uniós átlagot (153 százalék), addig Pest megye az uniós átlag 59 százalékán van – mutatott rá a miniszter, hozzátéve, ebből is jól látszik az egymással szomszédos térség fejlettsége közötti szakadék.

Hangsúlyozta: miközben Budapest fejlesztését is elsőrendű prioritásként kell kezelni, oda kell figyelni a fővárost körülvevő térségre is. A mindennapi életben elválaszthatatlanul van összekövetve ez a két térség – fogalmazott.

Előző cikkÚjabb éremeső a hétvégén kajakosainknál
Következő cikkA pólós, akit mindenki szeretett – ma lenne 50 éves Benedek Tibor