Hajóbaleset történt szombat éjjel a Dunán, Verőce közelében, a balesetben ketten meghaltak, három férfit és két nőt még keresnek – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap délelőtt a rendőrség honlapján. Vélhetően egy kisgéphajó egy szállodahajóval ütközött.

A BRFK tájékoztatása szerint szombat éjszaka arról érkezett bejelentés, hogy a 12-es főút mellett Verőcénél egy vérző fejű férfit találtak, akivel nehéz kommunikálni. A rendőrök kimentek a helyszínre, meghallgatták a sérültet, és arra következtetésre jutottak, hogy a férfi egy vízi baleset áldozata.
    

A rendőrök a katasztrófavédelemmel és a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársaival azonnal megkezdték a környék átkutatását, ebbe drónokat is bevontak, a keresés vízről és szárazföldről egy időben zajlott.
    

Nem sokkal később egy férfi holttestét találták meg Verőcétől délre a Duna-parton, majd órákkal később egy női holttestet is találtak a Megyeri hídnál a Dunán, továbbá találtak egy sérült kis géphajót is.
    

A rendőrök azt is megállapították, hogy az érintett időszakban a térségben egy szállodahajó tartózkodott, amelyet Komáromnál megállítottak, és megállapították, hogy az oldala sérült.
    

Jelenleg a rendőrség a szállodahajó és a géphajó esetén is szemlét tart – ismertették a videóbejegyzésben.
    

A BRFK az ügyben a vízi közlekedés több ember halálát okozó veszélyeztetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.
    

A kisgéphajón 8 felnőtt ember tartózkodott, akik közül ötöt – három férfit és 2 nőt – jelenleg is nagy erőkkel eltűntként keresnek.
    

A folyamatban lévő nyomozásba informatikai és hajózási szakértőket is bevontak. A nyomozás célja annak megállapítása, hogy terhel-e bárkit büntetőjogi felelősség a baleset bekövetkeztéért – tudatta a rendőrség.

MTI, Fotó: illusztráció – Gödi Hírnök

Előző cikkBorzalmas baleset volt éjjel Gödön
Következő cikkFoci – Hihetetlen gödi feltámadás