Több százezer embert várnak Ferenc pápa április 30-i, Kossuth téri szentmiséjére – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szerdán az MTI-nek.

Erdő Péter ismertette: húszezer ülőhelyet tudnak biztosítani a Kossuth téren, de a téren állva és a környező utcákban összesen több százezer ember is részt vehet a pápai szentmisén.

“Várjuk a híveket, zarándokokat határon innen és túlról” – mondta a bíboros, és reményét fejezte ki, hogy a “szélesebb rétegekhez is eljut” a pápai szentmise örömhíre.

Erdő Péter szólt arról is: a pápalátogatás második napján, szombat este a Papp László Sportarénában Ferenc pápa körülbelül 15 ezer fiatallal találkozik majd. Egyházmegyénként érkeznek majd a katolikus iskolák és egyéb közösségek delegációi – mondta, hozzátéve, a püspöki konferencia jövő hét elején beszéli meg, hogy melyik egyházmegyéből hány fiatal vehet részt az eseményen.

Erdő Péter elmondta, a Szent István-bazilikában és a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban tartott találkozókon a templomok befogadóképessége miatt korlátozott lesz a résztvevők száma, de a templomok előtti téren kivetítőn követni lehet majd az eseményeket. Amikor pedig Ferenc pápa kilép a templomból, ha nem is lehet majd személyesen beszélgetni vele, valamilyen formában lesz lehetőségük a híveknek személyesen üdvözölni őt.

A bíboros a fiataloktól és minden hívőtől azt kérte, készülve a találkozóra, minden szentmise végén közösen kérjék Isten kegyelmét, hogy a Szentatya látogatása “valóban lelki megújulás forrása legyen”. Ehhez a püspöki konferencia kiad egy imádságot is – tette hozzá.

A bíboros kiemelte: a “fiatalokat különösen hívjuk” a szombat esti találkozóra a Szentatyával a Papp László Sportarénába és a vasárnap délelőtti Kossuth téri szentmisére. Az ő felkészülésük fontos eleme, hogy az idei nagyböjtöt és húsvét ünnepét “komoly figyelemmel és lelkiséggel éljék át”, hogy ezzel az élménnyel megerősödve találkozhassanak Ferenc pápával – tette hozzá Erdő Péter.


Ferenc pápa április 28-30. között látogat Magyarországra.

-MTI-

Főkép: Jászai Balázs/Facebook

Előző cikkÖtven éve mutatták be a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt
Következő cikkMikor lesz Gödön a járási ügysegéd?