Ötven éve mutatták be a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt, Presser Gábor első színházi munkáját a Vígszínházban. A jubileum alkalmából március 25-én délután és este Víg-Presser-50 címmel vígszínházi dalaiból ad koncertet Presser Gábor a társulat művészeinek közreműködésével a teátrumban – tette közzé csütörtökön honlapján a Vígszínház.

 A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról bemutatója éppen fél évszázada, 1973. március 2-án volt. Déry Tibor azonos című kisregényét Pós Sándor alkalmazta színpadra, zenéjét Presser Gábor, dalszövegeit Adamis Anna szerezte. A cselekmény egy amerikai rockfesztiválon bontakozik ki, középpontjában egy magyar emigráns házaspár áll.

“A kultikus előadás nemcsak témafelvetéseiben – kirekesztettség, erőszak, másság, az emigránsok talajvesztettsége, a fiatalok útkeresése – döntögetett tabukat, hanem a színház világába emelte az akkoriban inkább tiltott, mint tűrt vagy támogatott rockzenét. A Vígszínház társulata Marton László rendezésében tíz év alatt 386-szor játszotta az előadást, amellyel több európai nagyvárosban is nagy sikerrel vendégszerepeltek” – olvasható a honlapon.

A kisregény zenés adaptációjában olyan ma is népszerű dalok szerepeltek, mint a Menni kéne; a Valaki mondja meg; az Arra születtem; a Ringasd el magad; vagy a Vinnélek, vinnélek.

A musicallel kezdődött Presser Gábor és a Vígszínház máig tartó története. A március 25-i Víg-Presser-50 koncerten Presser Gábor későbbi, szintén sikeres színházi munkáinak (Jó estét nyár, jó estét szerelem; Harmincéves vagyok; Szent István körút 14.; Túl a Maszat-hegyen; A padlás) dalaiból is elhangzik néhány, köztük a Szent István körúti álom, a Hány cédula egy élet, a Jó estét nyár, a Kicsi görög vagy a Fényév távolság.

A Vígszínház társulatából a teátrum zenei vezetője, Presser Gábor mellett színpadra lép Antóci Dorottya, Balázsovits Edit, Csapó Attila, Halász Judit, Hegedűs D. Géza, Hegyi Barbara, Igó Éva, Kern András, Márkus Luca, Medveczky Balázs, Orosz Ákos, Radnay Csilla, Rudolf Péter, Szántó Balázs, Szilágyi Csenge, Varga-Járó Sára e.h. és Wunderlich József. Az estet Valló Péter rendezi. Ezúttal a Vígszínház színpadán is nézők fognak ülni, körülvéve a zongorát.

A Képzelt riport… volt a rockzenészként népszerű Presser Gábor első színházi munkája, a zenei felvételeken a Locomotiv GT játéka hallható. Az első magyar rockmusical igazi sikerdarab lett, hónapok alatt kultikus művé vált. Ahogy Sebők János írta, “általa megszületett a modern zenés színház, dolgozni kezdett egy új színházi alkotópáros, a rock legjobb képviselői nálunk is belépőt kaptak a művészetek testvériségébe, és a műfaj a későbbiekben nemcsak a színházzal, de a filmmel, a képzőművészettel vagy az irodalommal is számos alkalommal – egyenrangú partnerként – szövetségre lépett”.

A produkciót angol nyelven az Egyesült Államokban 1986 márciusában láthatta először a közönség, 1979-ben rádiójáték változata is elkészült. A bemutató 25. évfordulóján, 1998-ban a dalokat Borlai Gergő vezetésével felújították, majd Novák Péter vezetésével egyórás koncertváltozat állt össze, amely elhagyta a cselekményt és táncbetétekkel bővült. Ezt a változatot a 2002-es LGT Fesztiválon és a 2007-es Sziget fesztiválon mutatták be.

2013-ban, a darab 40. évfordulóján Riport a Popfesztiválról címmel új színpadi művet mutattak be a Vígszínházban az eredeti dalok felhasználásával, amely az egykori előadás születésének hátterét mutatta be Török Ferenc rendezésében.

A Vígszínház a mostani 50. évfordulón kiállítással is megemlékezik a Képzelt riport…-ról. A tárlat március 6-tól látható az alagsori büfében.

Presser Gábor jelenleg a Pinokkió új zenés adaptációján dolgozik.

-MTI-

Főkép: Vígszínház/Facebook

Előző cikkMától lehet jelentkezni a Janikovszky Éva meseíró pályázatra
Következő cikkSzázezreket várnak a Kossuth téri szentmisére