2024. december 22. vasárnap
Kezdőlap Sport Oldal 35

Sport

Nyolcvanegy éves korában hétfőn elhunyt Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott labdarúgó, aki szövetségi kapitányként három időszakban irányította a magyar nemzeti együttest.  A Szőke Sziklaként ismert egykori középhátvédről november elején írta többek között egykori klubja, a Vasas, hogy a János Kórház belgyógyászati osztályára került,...
A Csomádi KSK ellen aratott győzelem megerősítette a csapat1. helyét a tabellán. A tizenkilencedik percben Ráth Vince góljával megszereztük a vezetést, majd a harminchatodik percben Végh Bálint öngóljávalmár kétgólosra nőtt az előnyünk. A második félidő 56. percétől emberelőnyben játszhattunk, s...
Kolonics György nagyon fiatalon, 36 éves korában, edzés közben halt meg 2008. július 15-én. Idén lenne 50 éves, és ebből az alkalomból Tamás Rita újságíró, a Ne pánikolj, sportolj! alapítója egy riportkötetet írt róla. A szerzővel Vasvári Lili riporter,...
Bár a védő Szalai Attila és az újonc Németh András is gólt lőtt Luxembourgban, mégsem tudott nyerni a magyar fociválogatott a hazaiak ellen. Egy elkerülhető büntető miatt hátrányból kellett fordítania a magyar csapatnak, hogy aztán végül beérjük egy szerény döntetlennel. Felkészülési...
12-1-re nyertek a Püspökhatvan ellen a III. osztályú felnőtt bajnokság Északi csoportjában. Már az első percben gólt lőtt a Göd, de az első félidőben az eredmény csak kettő-null lett. A második félidőt is góllal kezdte a hazai csapat, akit lelkes...
A gödi focisták a Pest megyei III. osztályú felnőtt bajnokság 10. fordulójában ezúttal a Zebegény Garvittax otthonában értek el 2-0-ás sikert, miután az első félidő végétől emberelőnyben játszottak. A 41. percben a hazaiak egyik játékosát a bíró kiállította, s...
A Fenerbahce már 2-0-ra vezetett az Istanbulspor elleni idegenbeli találkozón, amikor Szalai Attila röviden adta haza kapusának a labdát, a vendéglátók pedig köszönték szépen, s berúgták első góljukat. Edzője mégis megdicsérte a Gödről indult magyar védőt, és a...
Férfi labdarúgóink fölényes győzelemmel léptek túl aktuális ellenfelükön, a meccs előtt még egy ponttal előttünk álló Dunabogdányon. A Pest megyei III. osztályú felnőtt bajnokság 9. fordulójában Szabó Gábor Bálint (2), Ráth Vince (2), Fórizs Gergő (1) és Mellár Ádám (1)...
Ismét győztek kézis lányaink az NB II Női Északi bajnokságban. Ezzel átvettük a vezetést a tabellán! Lányaink a 7. fordulóban a múlt hetinél jóval izgalmasabb mérkőzésen verték meg a Praktiker-Vác U22 csapatát. Tőlünk most Hrachovina Sára dobta a legtöbb gólt, szám...
Az U7-es és U6-os korosztálynak igazán fantasztikus tornát szervezett a Gödi SE. A szezonkezdő hagyományos U7-es és U6-os Október 23. kupán mindenki aranyérmet kapott, minden csapat és a torna abszolút legjobb játékosa különdíjban részesült - írja közösségi oldalán a Gödi...

LEGFRISSEBB