Jó hír a gödieknek, közel 160 millió forintos támogatásból folytatjuk a város fejlesztését! - írja közösségi oldalán térségünk országgyűlési képviselője.
Tuzson Bence fel is sorolta,...
A héten az egész országot az üzemanyaghiány tartotta mozgásban. Mindenhol lehetett arról olvasni, hogy beindult a pánikvásárlás, sorra járják az emberek a benzikutakat, nem...
A Gödön lakó, 45-65 év közötti nők, akiknek utolsó ilyen vizsgálata óta eltelt 2 év, névre szóló meghívót kapnak mammográfiás szűrővizsgálatra.
A helyszín a Jávorszky...
Erről csütörtöki ülésén döntött a képviselő-testület.
A Gödi Hírnök éppen pár hete kérdezte az alpolgármestertől, hogy keres-e a város új bevételi forrásokat, illetve adózási...
Történelmi jelentőségűek a kormányzati turisztikai támogatások, mert az intézkedések 30 milliárd forintot hagynak mintegy százezer turisztikai kis- és középvállalkozásnál a következő fél évben -...
November 10. és 14. között 96 helyszínen, 856 tantárgyi bizottság előtt, több mint 9800 vizsgát tettek az érettségizők.
Az érettségi november 21. és 25....
Szilágyi Lászlót fél éve választotta meg a képviselő-testület alpolgármesternek. A Göd Fejlődéséért frakció tagja mindig szívesen nyilatkozik a Gödi Hírnöknek aktuális témákban. Legutóbb...
November 10-én, csütörtökön 5:08-tól 13:15-ig várhatóan 15 perces késésekkel fog megérkezni a helyi buszjárat műszaki-technikai problémák miatt.
Ez főleg a reggeli iskolajáratoknál jelent majd...
November 16., szerdától kezdi meg a lakossági ágdarálást a gödi Településellátó Szervezet. A szolgáltatást a város közigazgatási határán belül szerdánként reggel 8 és délután...
Göd Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2022. október 27. napi munkaterv szerinti ülésén az energiaválsággal kapcsolatos intézkedések között döntött a polgármesteri hivatal a téli időszakot érintő...























