Az egyik legégetőbb közéleti téma napjainkban, hogy az önkormányzatok hatáskörében maradnak-e a szakrendelők – írta a Dunakeszi Post. A nagy kérdés az, hogy az...
A Penny Market is bevezeti az egész országban a fizetős parkolási rendszert, aminek értelmében a második órába lépve 2500 forintot, míg a harmadikba 5000...
10 órára megjavították a felsővezetéket, így délelőtt helyreállhat a menetrend - közölte a Mávinform. A Nyugati pályaudvaron felsővezeték-hiba miatt néhány vágányon szünetelt a forgalom, ezért...
Holnap Göd néhány utcájában áramszünet lesz - ez derül ki az Eon honlapján közzétett információkból. Március 24-én 10-14 óra között az alábbi utcákban kell áramszünetre...
Pályázatot hirdettek a József Attila Művelődési Ház intézményvezetői (vezető állású) munkakörének betöltésére. A munkaviszony időtartama: határozatlan idejű, a vezetői megbízás időtartama: 5 évre szóló határozott...
Mint azt korábban már megírtuk, elmaradt a múlt csütörtökre tervezett rendkívüli testületi ülés. Ma délután már tényleg összeülnek Göd vezetői, hogy sok és fontos...
Ha jövő héten kedden zajt hallana éjszaka a gödi vasútállomás környékén, ne ijedjen meg! A Budapest-Szob vonalon előre tervezett éjszakai karbantartást végeznek a vasúti...
A délelőtti órákban Pethő Krisztián, dunakeszi képviselő jelezte közösségi oldalán, hogy a Fő úton a gödi Tescónál a bekanyarodó sávban a csatornafedél befordult - írja...
A 2023. szeptember 01-től 2024. augusztus 31-ig terjedő nevelési évre vonatkozóan. Göd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2023.02.23-i ülésén a 63/2023. (II.23.) ÖK. határozatával elfogadta a...
A helyi építményadóról szóló önkormányzati rendelet változásaival érintetteknek új határozatot küld a polgármesteri hivatal a fizetendő adóról. Az idei évtől változik ugyanis a lakások, az állandó...

LEGFRISSEBB