Mint az országban minden falu és város, Göd is igyekszik most takarékoskodni. Korábban is írtunk arról, hogy október 1-től hétfőnként zárva tart a Termálfürdő.

Akkori cikkünkben olvasóink véleményét kérdeztük meg a hétfői bezárásról. A szavazásból az derül ki, hogy a válaszadók háromnegyede egyetért a döntéssel, mert legalább a többi napon lehet úszni és nem zárják be teljesen, mint máshol. Most a fürdő vezetőjét, Tősér Tibort kérdeztük arról, hogy mik az eddigi tapasztalatok ennek kapcsán.

  • Hogy érinti a változás a vendégkört?
  • Alapvetően nagyobb ellenállásra számítottunk. A hétfői napunk a tapasztalatok szerint a nyári időszakban is a leggyengébb, a vendégek is könnyen át tudták magukat pozícionálni: aki eddig hétfőn járt, az most más napokon jön. Zökkenőmentesebben ment az átállás, mint vártuk. Egyébként hétfőn sem üres a termál, a sportolók használják, akárcsak kedden és csütörtökön évek óta. Ilyenkor a Gödi SE utánpótlás-sportolói használták és használják a medencéket, a kajakosok és a vízilabdások. Most ez a helyzet hétfő délutánonként is.
  • Mik a visszajelzések a bérletesektől?
  • A bérletek lejárati idejét meghosszabbítottuk, hiszen egy nappal kevesebb most a lehetőség a használatukra minden héten. Itt sem tapasztaltunk problémákat, a bérleteink úgy működtek, hogy a 10 alkalmas bérlet az első bepecsételéstől számított 2 hónapig volt érvényes. Most ez 3 hónap lett. A reggeli bérletek felhasználhatóságát is a nyitáshoz igazítjuk, attól számítva két órán keresztül lehet használni őket. Próbálunk rugalmasak lenni, és úgy tűnik, ez működik. Még a Facebook-oldalunkon sem tapasztaltunk negatív kommentáradatot.
Előző cikkVasárnap hajnalban jön az a változás, amit szinte mindenki utál Gödön (is)
Következő cikkVasárnap a közlekedést is érinti az óraigazítás