A pandémia kitörése óta eltelt több mint egy év az emberek nagy részének elég volt arra, hogy amennyire lehet, hozzászokjanak a korlátozásokhoz. Mivel a nagyáruházak (és a kínai boltok) nyitva voltak, gyakorlatilag mindent meg tudtak venni, ami a mindennapokban szükséges.

Az online árusító cégek számának növekedésével a bezárt ruházati és műszaki boltok kínálatából is lehetett válogatni. Sok emberrel beszélgettem és nagyon kevesen panaszkodtak arra, hogy nem tudtak megvásárolni valamit az egy hónapos boltzárlat alatt. Egy hölgy említette csak, hogy gyerekcipőt nem lehet online venni, de igazából csak a szolgáltatásokat hiányolták többen: a fodrászt, a kozmetikust, a manikűröst és a szoláriumot.

Ami mindenkinek nagyon hiányzik – bár belátják, hogy a jelen helyzetben nyitni csak nagyon óvatosan szabad – a kávézók, az éttermek, és az ezzel járó társasági élet.

Teljesen más a helyzet a boltok tulajdonosainak oldaláról nézve. Akinek volt online vásárlói oldala, azt kevésbé viselte meg a zárlat, de például a virágboltosoknak nagyon nehéz volt ez a hónap. Mondták is, hogy ki kell építeniük az internetes vásárlás lehetőségét, mivel hasonló helyzet sajnos a jövőben is előfordulhat.

Egy 40 éve az ingatlanszakmában dolgozó úr elmondása szerint, ebben az üzletágban régóta rossz a helyzet. Már másfél éve kezdődtek a nehézségek. A fiatalok hitelből történő vásárlásai “elfogytak”, és a járvány kezdete óta a lakásokat nehezebb belülről is megmutatni. Jóllehet a vevők száma csökken, az eladók gyakran irreális árakat kérnek – említi meg. Az egy hónapos bezárás még ezen a helyzeten is rontott, de bízik a trend megfordulásában.

A szépségiparban dolgozóknak is kemény volt az egy hónap. A bérleti díjak és az alaprezsi megmaradt, bevétel nélkül. A nyitás után lassan nő a forgalom, de még messze van a korábbitól.

Az üzleteknél mindenhol kiírják, hogy hány vásárló mehet be egyszerre a boltba, de tapasztalataink szerint a hosszabb nyitva tartás lehetőségével a kisebb boltok egyáltalán nem élnek, ez csak a nagyobb élelmiszerláncokra jellemző.

Előző cikkIrodalmi barangoló Gödön
Következő cikkSzénmonoxid-szivárgás volt Gödön