Lehetett volna sokkal pazarabb is az év, tele eseményekkel, ünnepekkel, közös programokkal. De nem lett, a világjárvány ezeket törölte. Ami maradt, azt jórészt három dolog határozta meg: a Samsung körüli vita, az ettől aligha elválasztható önkormányzati belharc és a koronavírus.

Kész hullámvasút volt 2020 – tavasszal ránk tört a járvány első hulláma, aztán nyáron többé-kevésbé visszazökkenhettünk a rendes életünkbe, hogy aztán ősszel újra felöltsük a maszkokat és vágyakozzunk egy közös kávéra a barátokkal.

Fontos változás volt 2020-ban, hogy érdemi lépések történtek a gödiek tájékoztatására és érdekeinek képviseletére a Samsung-beruházásról. Indulatos közmeghallgatáson kiderült, hogy a 122 ezer négyzetméteres terület további 25 ezer négyzetméterrel nő, ennyivel lesz nagyobb az üzem. Szó volt az itt keletkező katódaktív anyagról és a zajhatásokról is, a közelben élőket nem igazán nyugtatták meg a helyzet kezelésére felvázolt intézkedések.

A gyár társadalmi felelősségvállalási programokkal igyekszik javítani az imázsán. Például egynapos önkéntes programot hirdetett az őszi viharkárok elhárítására.

Samsung Mikulás, sószoba a Gondviselés Házában, maszkcsomagolás a gödieknek – a cég több kezdeményezéssel is próbálta elnyerni a helyiek jóindulatát.

Közben az  önkormányzati civil fórum közös gondolkodásra hívta fel a meglehetősen bizalmatlan gödieket a Samsung-beruházásról, élő párbeszédre az önkormányzattal és a kormányzati szereplőkkel. A közös munkához tájékoztató, gondolatébresztő anyag is készült.

A város kidolgozta Göd külső védelmi tervének tervezetét arra az esetre, ha súlyos ipari baleset történne a Samsung-gyárban. A dokumentum a kárenyhítésre, illetve a következmények felszámolására összpontosít – nyilatkozta Balogh Csaba polgármester.

Alig néhány hónap telt el az önkormányzati választások és a közös ellenzéki győzelem után, amikor Gödön elkezdett egyre feszültebbé válni a légkör. Júniusban a DK, az LMP és a Jobbik képviselői ki is léptek az összefogásból.

Aztán a polgármestert nyáron két hétre felfüggesztette a képviselőtestület és fegyelmi eljárást is megszavaztak ellene. A bíróság azonban visszahelyezte Balogh Csabát.

Aztán a momentumos városvezető lapátra tette LMP-s és DK-s alpolgármestereit, akiket a képviselő-testület visszavett. Ami nem sikerült a polgármesternek akkor, az megtörtént kicsivel később. Jött a veszélyhelyzet, amikor is a városvezető gyakorolja a testület jogköreit, és vele együtt a helycsere. Párbeszédes és momentumos alpolgármesterei lettek Gödnek, de az kérdés persze, mit szólnak ehhez majd a képviselők a veszélyhelyzet elmúltával. A polgármester által Samsung-koalíciónak nevezett  fideszes, DK-s,  LMP-s és jobbikos képviselők és a polgármester, illetve a testület maradéka mindenesetre azóta is üzengetnek egymásnak.

Közben a világjárvány más nyomot is hagyott Gödön. Mint szerte az országban, itt is bezártak intézmények és az internetre költöztek események, helyi orvosok online mondták el, hogyan védekezhetünk a koronavírus ellen.

Veszélyhelyzeti munkacsoport jött létre segíteni a járvánnyal kapcsolatos döntések meghozatalában a polgármestert, rendőr, orvos, katasztrófavédelmi szakember bevonásával. Az ügyfélfogadás is telefonon keresztül történik.

Voltak azonban kedves pillanatai is 2020-nak Gödön. Október elején nem csak emlékművet avattak az aradi vértanúk tiszteletére, de látványos műsort is adtak a Búzaszem Iskola tanulói.

Ugyancsak októberben gyógyító napot szervezett az Őszikék Egészségmegőrzők Klubja, ezotériával, spiritualitással, csontkováccsal,  talpmasszázzsal, biológiai életkorméréssel, hallás- és véroxigén- vizsgálattal, íriszdiagnosztikával.

Decemberben adventi naptár nyílott a gödi ablakokban, kincskereső családok igyekeztek sötétedés után megfejteni a versben feladott rejtvényt, hogy aznap hova zarándokoljanak el, hol látnak frissen feldíszített ablakot, kerítést.

Boldog újévet kíván a szerkesztőség!

Előző cikkA gödi homokszigeten sétáltunk a 2020-as év természetfotósával
Következő cikkÚjabb elképesztő felvételek Gödről!