A csípős ízek szerelmesei körében minden bizonnyal legismertebb Pista új üzemben készül majd Kecskemét-Hetényegyházán, a Piros Arannyal együtt. Ennek örömére különleges műalkotást mutatott be fergeteges show kíséretében az Univer Product. Az estét jól megpistázták.

Szőke Gábor Miklós szobrász rendkívüli alkotását, Az erő esszenciáját most láthatta először kívülálló. A szürkének és szokványosnak kicsit sem mondható, viszont nagyon menő, rozsdamentes acélból készült szobor a 75 éves Univer Product Zrt. legnagyobb beruházásaként elkészített gyártócsarnok mellé kerül majd. Most elképesztő programkörítés kíséretében mutatták be.

Az egész estés showműsor házigazdája a népszerű rádiós műsorvezető, Rákóczi Feri volt. A résztvevők bepillanthattak a művész stúdiójába, ahol kulisszatitkokat leshettek meg. Láthattak többféle tisztelgést is Erős Pista előtt. Táncos produkciót, látványos motoros bemutatót, és szájtátva nézhették, amint Sinka Zsolt, a világ- és Guiness-rekorder erős ember elhúzott a fogával egy böhöm nagy kamiont. Persze, előtte ő is Pistával erősítette magát.

Új kampányukkal azt szeretnék mutatni, hogy egy olyan legendás márka, mint az Erős Pista, tud a fiataloknak is újat mutatni – mondja Molitórisz Károly, az Univer Product Zrt. vezérigazgatója. „Azt hiszem, mi nyugodtan mondhatjuk, megfűszerezzük mindennapjainkat, hiszen gyárunkban egyéb termények mellett évente közel 5000 tonna édes és csípős fűszerpaprikát, pritamint és kápiát használunk ételízesítőink elkészítéséhez. Ezeket természetesen szigorúan hazai forrásból szerezzük be. Mindig keressük az újat, azon vagyunk, hogy izgalmas újdonságokkal, ízekkel jelentkezzünk. Idén például Erős Pistás majonézzel, ketchuppal és fokhagymakrémmel örvendeztettük meg a csípős ízek rajongóit. Biztos vagyok benne, hogy Erős Pista új hangja is megmozgatja a fiatalokat.”

És hogy kiderüljön: az ízig-vérig magyar Erős Pista nem csak magyaros ételekben állja meg a helyét, a világ sok részének street food ételeihez is meg lehetett kóstolni a szoborbemutató show-n. Vagy italaihoz. Paprikás volt az este, az biztos. Jól megpistázták.

Előző cikkEgyedül is kitöltheti a népszámlálási ívet!
Következő cikkÓriási gödi siker a 3. Dunakeszi Kupán