A lelkes közönség vastapssal jutalmazta a fellépőket az alsógödi Szent István-templomban a péntek esti hangversenyen. A Wagner László által alapított és vezetett Belépés Családostul  (BeCsal) mozgalom programjában az Erdődy Kamarazenekar barokk hangszeres együttese lépett fel.

Vendégként Karosi Bálint csemballózott, aki a “helyi művészeti elitet” képviselte, Eredics Salamon recorderen, vagyis barokk furulyán játszott, és két Handel darabban is fellépett Lökösházi Mária énekművész. Szefcsik Zsolt, az Erdődy Kamarazenekar művészeti vezetője és koncertmestere elmondta, a 27 éves együttes rengeteg koncertet ad országszerte és gyakran külföldön is, főleg Lengyelországban.

Szeretik az egyes műveket azokra a helyszínekre elvinni, ahol az legjobban azonosul a környezettel, ezért gyakran lépnek fel kastélyokban, templomokban. Főleg magyar vonatkozású zenék felkutatását és előadását tartják feladatuknak. A koncert után a templom udvarán a BeCsal vendégül látta a közönséget, akiknek így lehetőségük volt egy pohár bor mellett folytatni a nagy sikerű estet.

Hallgasson bele a koncertbe:

Előző cikkDigitális technológiával az Év Digitális Faluja címért!
Következő cikkIlyenek lesznek az új ipari beruházások, a gödieket is érinti