Egy hete adtunk hírt arról, hogy elvitték a TESZ-től a város ágdarálóját. A rendőrség most segítséget kér a lopás felderítéséhez.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság a 13120/1641/2022. bűnügyi számon nyomozást folytat egyelőre ismeretlen tettes ellen lopás bűntettének gyanúja miatt – írja a police.hu.

Mi az, amit most tudunk?

A rendőrségi felhívás szerint az elkövető 2022. december 13-án 4 óra 20 perc körül – a sorompót megrongálva – bejutott egy gödi telephelyre, majd eltulajdonított egy ott álló, WEX-168 forgalmi rendszámú utánfutót, amelyen egy Linddana típusú, 8,5 milliós ágdaráló volt rögzítve.

A teherautóról, mellyel a bűncselekményt elkövették, egy képet is közzétett a hatóság. Rendszámáról, típusáról nincs adat, a rendőrök többek között a felvétel alapján igyekeznek azonosítani a járművet és a tettest.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható tehergépkocsit felismeri, azzal, vagy az ellopott ágdarálóval kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöld számán, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámon.

Előző cikkGyümölcsfát igényelhetnek a gödiek a városházán
Következő cikkA sport szerelmesétől búcsúzik Göd