Egy hónapra zárt be a Nyugati pályaudvar a hétvégén, a felújítás már meg is kezdődött. Először a területet feszültségmentesítették, kikapcsolták a felsővezetékeket, aztán elkezdték bontani a tetőfelújításhoz tartozó ideiglenes létesítményeket, a csarnok előtti négy ütközőbakot és mobil átjárókat.

A pályarészeken a vonóvezetékes váltókat helyszíni állításúra szerelték át. A vágánybontások mellett az aszfaltbontás és a burkolat alatti közművek feltárása is megkezdődött. A felújítás végére a Nyugati pályaudvaron javul a berendezések működése, jelentősen csökken az üzemzavarok száma – ígérik. Megelőzhető lesz a sebességkorlátozások bevezetése, javul a menetrend.

A karbantartás korszerűsítést is magába foglal, javítják a felsővezetéki hálózatot és a vágányokat, váltókat cserélnek, megújul az utastájékoztatás, megkezdődik az akadálymentesítés kiépítése. Korszerűsítik a biztosítóberendezéseket, több mint három kilométer vágányt építenek át, vágánycserét végeznek 1600 méteren. A felsővezeték-hálózaton több mint 5 kilométeren cserélik a kereszttartókat és az azok alatti, 4200 darab iránysodronyt, 1400  darab porcelán szigetelő helyett pedig kompozit szigetelőket építenek be – közölte a Mávinform.

Megújítják a tájékoztatótáblákat, két nagy táblás LED-falat telepítenek. A peronok aszfaltburkolatát 16.400 négyzetméteren cserélik. Rendbe teszik a lépcsőlejárók mellvédfalának márványburkolatát és a 11., illetve 12. vágány közötti két lépcsőlejárót. Új és felújított padokat, szemeteseket helyeznek a peronokra és a csarnokba, a vakok és gyengén látók számára vezető-, úgynevezett taktilis sávok is készülnek.

A Nyugati július 17-én nyit ki újra a tervek szerint. Hogy addig hogyan közlekedhetünk, arról ITT írtunk.

Fotó: MTI

Előző cikkKemény hétre számíthatunk Gödön is
Következő cikkA mai kánikulai kedden mégis működik a nagymedence Gödön