Az Országos Mentőszolgálat tette közzé a megindító köszönetet Gödről. Szó szerint idézzük a levelet.

“Drága Bajtársak, Mentősök, OMSZ! Soha nem volt még ilyen megnyugtató egy mentőautó villogó fénye a metsző hajnali hideg koromsötétjében… Tegnap hajnalban új értelmet nyert a kék fény, és a létezés maga is egészen új megvilágításba került… 5:10 perckor érkezett Mamához Gödre a váci mentőállomásról egy esetkocsi. Életet menteni. Nagy baj volt. Most is van még, de Mama stabil, és talán még maradhat velünk egy ideig, köszönhetően annak a három csodálatos férfinak, akik megmentették az életét. Soha nem láttam még ilyen szeretettel, türelemmel és lenyűgözően tűpontos precizitással és szaktudással működő embereket. Mint egy tökéletesen összehangolt, fegyelmezett zenekar…

És mindezt olyan szeretettel, annyi kedvességgel tették, ahogyan egy Apa fordul a beteg gyermek, az elesett idős ember felé. Azt hittem magamról, hogy erős vagyok. Vagy legalábbis tudok az lenni. Nem. TI vagytok erősek! Én, mi, bárki csak attól tud erős lenni, hogy tudja, van aki vigyáz ránk, van aki őrködik az életünk felett. Ti vagytok azok, Bajtársak! Sosem fogom elfelejteni ezt a kedvességet, ezt a szeretetet, és a legnagyobb félelemben azt a nyugalmat, és biztonságérzetet, amit tegnap a váci mentőállomásról kiérkező esetkocsi bajtársaitól kaptunk. Köszönöm. Ahogy Apukám mondta mindig:Az én Istenem áldjon meg Benneteket! Szeretettel: P. Petra.”

A bejegyzést ITT nézhetik meg.

Előző cikkÚjra dübörög a gödi piac
Következő cikkA kalauzok most már hangot is rögzíthetnek munka közben