Szombat este megérkezett a nagy teljesítményű daru, amellyel az előkészítő műveletek után az éjszaka folyamán megkezdődhetett a kocsik visszaemelése. A MÁV hihetetlen képeket tett közzé a balesetről.

Ahogy azt korábban már megírtuk, egy Nagymaros állomásra bejáró tehervonat 9 kocsija kisiklott, ebből 4 kocsi pedig felborult, illetve keresztbe fordult a vágányokon.

Folyik a műszaki mentés a Nagymaros és Verőce közötti vasúti szakaszon, a MÁV szerint vasárnap még biztosan nem, de lehet, hogy még hétfőn sem indulhatnak el a vonatok a szakaszon – közölte a MÁV az MTI-vel vasárnap reggel.

Azt írták, a MÁV szakemberei az éjszaka is dolgoztak Nagymarosnál, ahol szombat kora délután kisiklott kilenc vasúti kocsi

A daruzás megkezdése előtt a felsővezetéket vissza kellett bontani, a késő este megérkezett óriásdaru segítségével a kisiklott kocsikból hármat már visszaemeltek. A 23 vagonból álló szerelvény többi kocsijából tizenegyet továbbszállítottak Szob felé, illetve a hátul lévőket elvontatták Verőcére.
 

Nagymaros, 2023. december 30. Tûzoltó a nagymarosi vasútállomáson, ahol kisiklott egy tehervonat négy kocsija 2023. december 30-án. A mûszaki mentés ideje alatt szünetel a forgalom Nagymaros és Verõce között, emiatt pótlóbuszok szállítják az utasokat Vác és Szob között. MTI/Mihádák Zoltán

A baleset következtében jelentősen rongálódott a vasúti pálya, a jelzőberendezések, váltók is. Várhatóan csak a kocsik visszaemelése, elszállítása után állapítható meg az okozott kár mértéke és a helyreállítás ideje, a műszaki mentés és a helyreállítás több napig tarthat – áll a közleményben.
    

Hangsúlyozták: a vasúttársaság szakemberei arra törekednek, hogy legalább egy vágányon minél előbb megindulhasson a közlekedés. Addig pótlóbuszok szállítják az utasokat Vác és Szob között, a vonal Vác fölötti szakaszán hosszabb eljutási időkre kell számítani. A Nyugati pályaudvar és Vác között a vonatok megszokott menetrendjük szerint közlekednek.
    

A szobi Z70-es vonatok, illetve a késő esti, éjszakai szobi S70-es vonatok nem közlekednek. Vác-Verőce-Nagymaros-Szob között a Volánbusz elfogadja a vasúti menetjegyeket és bérleteket.

Pótlóbuszok megállási helyei:

  • Vác autóbusz-állomás (Galcsek György utca)
  • Verőce Fűrésztelep (Volánbusz megállóhely)
  • Kismaros (Volánbusz megállóhely)
  • Nagymaros–Visegrád (Visegrádi komp felé balra mutató jelző táblánál)
  • Nagymaros vasútállomás (balra – Visegrádi utca, jobbra – gyalogos aluljáró)
  • Zebegény vasúti megállóhely – ideiglenes autóbusz-megállóhely (megállás a jobbra kanyarodó sávban a vasúti aluljáró előtt)
  • Szob alsó esetében – Szob SZTK Volánbusz megállóhely
  • Szob vasútállomás (Volánbusz megállóhely)

A Metropolitan EuroCity vonatok szerelvényei Szobról fordulnak vissza Pozsony felé.
    

A Metropol EuroNight, a Báthory és a Hungária EuroCityk kerülő útvonalon, Hegyeshalom, Rajka felé, felől közlekednek, így nem érintik Vác, Nagymaros-Visegrád, Szob, Stúrovo (Párkány), Nové Zámky (Érsekújvár) állomásokat – tudatták.

Fotók: Facebook/MTI

Előző cikkEz a világ legnagyobb szilveszteri bulija!
Következő cikkÚjévi baba – Donát lett 2024 első fővárosi babája