A festőművész mindig is Gödöt tekintette az otthonának. Szeretett itt élni, bicajával sokszor rótta az utcákat új témákat keresve alkotásaihoz. Leginkább a régi házak, udvarok és tárgyak ihlették meg, melyeknek emlékét szerette volna az utókornak megőrizni.

Mág Tamás az 1950-es években, Nagyváradon született. Már a középiskolában festészetet, grafikát és szobrászatot tanult. Húsz éves korától kezdve számos nagyvárosban mutatta meg munkáit, egyéni kiállítás keretében.

Az impresszionista hagyományok tisztelőjeként, témáit főleg városrészek, tájak, a falusi élet egyszerűsége adta. Egyéni és jellegzetes színvilága gyors elismerést szerzett neki a művészet világában.

A rendszerváltás évében feleségével és két gyermekével Magyarországon telepedett le, Gödöt választotta otthonául.

,,A világ mindenhol nagyon szép” – ezt mondogatta Mág Tamás gyakran, mely hitvallását is kifejezi, miszerint a látott világból merítünk ihletett.

Alkotásai nemcsak idehaza, hanem számos külföldi országban is keresettek, mint Japán, Észak-Amerika, Tajvan.

A festőművész 2019-ben hunyt el. Emlékkiállítása október 22-ig megtekinthető a művelődési házban.

Előző cikkŐszi hangverseny a gödi József Attila Művelődési Házban
Következő cikkItt vannak a zöldhulladékkal kapcsolatos információk