Zengő májusi technoünnep címmel tartottak programot a Duna-parti Gátőrházban. A járványhelyzet miatt táncolni még nem lehetett, de így is sokan élvezték a zenét, a szabadban elköltött ételeket, italokat.


A vendégeink 2 és 70 év közöttiek – mondja az itt dolgozó Mónika arra a felvetésemre, hogy a közönséget elnézve ez lehet a legnépszerűbb hely a gödi fiatalok között. Nem véletlenül, a kilátás gyönyörű és a hangulat romkocsmai.

Több mint négy éve nyílt a hely, két és fél éve vezeti a mostani stáb. A Gátőrház klasszikus közösségi tér is, programokkal, zenei, családi és gyermekrendezvényekkel. Minden hónap utolsó vasárnapján gyereknapot tartanak, elektronikus és élőzenei koncertek is rendszeresen vannak a folklórtól kezdve a punkig. Minden nagyon vegyes, nagyon színes.

Tavaly egy időre be kellett zárniuk, mert a túl hangos zene miatt feljelentették őket. Már akkor is volt decibelmérőjük, de csak mostanra alakult ki az, hogy feljelentés esetén a rendőrök kijönnek és megmérik a hangerőt. Ha a bejelentés alaptalan volt, a feljelentőt vonják felelősségre.

Most hétköznap délután 4-től, hétvégén déltől este fél 10-ig tartanak nyitva, nyolc állandó és több beugró dolgozójuk van. A belső helység egyelőre még nem látogatható – igaz, az nem is annyira népszerű. Onnét nem látni a Dunát.

Előző cikkÖlelj végre át, enyém a szíved és a szád! – Bagossy zenei KVÍZ!
Következő cikkSiessen, ha hangot adna véleményének a közmeghallgatáson!