Jelenleg is letartóztatásban van az a férfi, aki a gyanú szerint halálra késelte volt párját. A helyszíntől két kilométerig tudott menekülni, a dunakeszi járőrök elfogták. A Pest vármegyei vizsgálók emberöléssel gyanúsítják, ügyét vádemelést javasolva a napokban zárták le. Két éve a Gödi Hírnök is beszámolt az esetről, s arról is, mit üzent a gyilkosnak a megkéselt nő édesanyja.

2021. augusztus 11-én éjjel hangos sikolyok verték fel egy gödi utca lakóit – írja a police.hu. Elsőként egy éppen hazaérkező férfi sietett a kétségbeesetten kiáltozó nő segítségére. Futás közben ráordított a támadóra, aki menekülőre fogta. Az árokban fekvő, több sebből vérző nőhöz mentők és rendőrök érkeztek. A 34 éves asszonyt a kórházban megműtötték, állapota kritikus volt.

A gyorsan azonosított támadó után hajtóvadászat indult, a dunakeszi rendőrök az egész várost átfésülték, végül a bűncselekmény helyszínétől két kilométerre sikerült elfogniuk. Menekülési útvonalán, egy mogyorófa mellett találtak egy véres pillangókést, amit az elkövetés eszközeként bűnjelcímkéztek.

A nyomozás emberölés kísérlete miatt indult, azonban két nappal később emberölés bűntettére kellett átminősíteni, az áldozat ugyanis meghalt. A kórházban hiába küzdöttek az életéért, belehalt szúrt sérüléseibe.

Az őrizetbe vett, majd letartóztatott K. László nem tett vallomást és kérdésekre sem válaszolt kihallgatásain. Tettét nem ismerte el. Az igazságügyi elmeorvos-szakértők megállapításai szerint a férfi nem elmebeteg, nem szenved kóros elmeállapotban, hajlamos illegális tudatmódosító szerekkel való visszaélésre.

Az igazságügyi genetikai szakértő véleménye szerint a lefoglalt pillangókés pengéjén talált vér az áldozattól származik.

A vizsgálók a gyanúsított vallomása nélkül is összerakták az előzményeket és az elkövetés részleteit. Tettes és áldozata néhány hónapos kapcsolata megromlott, a férfi többször fenyegetőzött, nem akart véget vetni viszonyuknak. A végzetes este összevitatkoztak, majd dulakodtak az utcán, mire K. László előrántotta pillangókését és ötször megszúrta a nőt.

A szúrások a bal karján, a bal vállán, a hasán és szívtájékon érték az áldozatot. Végtagjain kívül megsérült a szív jobb kamrája, a mája, a vastag-, és vékonybele. A gondos orvosi ellátás ellenére többszervi elégtelenség alakult ki, légzési és keringési elégtelenség lépett fel – ez vezetett a halálához.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya az azóta is letartóztatásban lévő K. László ellen az emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.

Előző cikkMeghalt Dunai Tamás színművész
Következő cikkTöbb tízezerből a világ száz legjobbja közt a gödi természetfotós képe