Jótékonysági összefogás Székelyföldért a Puskás Szoborparkban
2025 nyara nem csak a hőségről és a Balatonról szól, hanem az összefogás erejéről is. Július 6-án, vasárnap délután egy különleges eseményt láthatnak az érdeklődők a Puskás Szoborparkban: a „Könnyek a vízben” címmel jótékonysági koncertet a májusi székelyföldi árvizek károsultjaiért.
Frissítés: Elmarad a koncert
A hétfőig meghosszabbított másodfokú hőségriasztás miatt szeptemberre halasztják a Könnyek a vízben elnevezésű, az árvíz sújtotta székelyföldi családok javára vasárnapra tervezett segélykoncertet – jelentette be a Szerencsejáték Zrt. szóvivője.
A vasárnapra várható közel 40 fokos hőség miatt döntöttek a szervezők a koncert elhalasztásáról.
Panulin Ildikó ismertetése szerint a döntést megelőzően mérlegelték a megtartással és a halasztással járó kockázatokat. Figyelembe vették, hogy a mintegy 30 fellépőt felölelő zenei program legalább 8 órás lett volna, valamint azt is, hogy a hatóságok ilyen hőségben nem javasolják tömegrendezvények megtartását.
A Könnyek a vízben segélykoncert várhatóan szeptemberben második felében lesz, a pontos időpontról később adnak tájékoztatást – mondta a szóvivő.
Több száz család vesztette el otthonát, munkáját, megélhetését június elején Parajdon, Háromszéken és más településeken. A természeti katasztrófa nemcsak épületeket sodort el, hanem álmokat, biztonságot, jövőképet is lerombolt. Most azonban lehetőségünk van arra, hogy a zene és az emberség erejével segítsünk ebben a nehéz helyzetben.
A koncertkezdeményezés az Ismerős Arcok zenekartól indult, nem sokkal később több mint harminc hazai előadó és együttes csatlakozott hozzájuk – a Magna Cum Laude-tól, Curtisig, Radics Gigitől az Edda Művekig, a Beatrice-től a Csík zenekarig. Egy színpad, számtalan műfaj, közös szívverés – a segítségért.
A koncert teljes bevételét a parajdi, illetve a székelyföldi károsultak megsegítésére fordítják majd, az adományok gyűjtését és eljuttatását az Ökumenikus Segélyszervezet vállalta. Az eseményt a Szerencsejáték Zrt. is támogatja: a helyszíni értékesítésből származó bevételüket szintén a rászorulóknak ajánlják fel.
„A legfontosabb most a cselekvő szolidaritás, hogy tettekben is kifejezzük együttérzésünket.” – fogalmazott Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója.
Nyerges Attila, az Ismerős Arcok frontembere hozzátette: „Parajd tragédiája minden magyart megérint, ezért kell egy emberként összefognunk és segítenünk azokat, akik a katasztrófában elvesztették a megélhetésüket és a jövőjüket. Az összefogással a pénzadomány mellett az a célunk, hogy az érintettek visszakaphassák a reményt, hogy ismét lesz otthonuk és munkájuk.”
A koncert július 6-án 14 órakor kezdődik, kapunyitás 13:00 órakor várható.
Jegyek már kaphatók az Eventim oldalán, de a helyszínen is elérhetők lesznek.
Lépj most! Egy jegy ára nemcsak egy koncertélményt jelent, hanem egy család újrakezdését is.