A kiszámíthatatlan időjárás miatt a programok egy részét a színházterembe tették át, csak az esti programok zajlottak szabadtéren.

A kicsiknek szóló bábelőadással indult a műsor. A gyerekek nagyon élvezték az Ákom-Bákom Bábszínház előadását, melyet a Heawenwards Táncstúdió programja követett. Ők tánccsoportokkal mutatták be műsorukat, felléptek a haladók és a gyerekek. Az idén tanult számaikat hozták, illetve a nyári táborban tanultakat. A továbbiakban a méltán népszerű Göd Times Blues lépett fel, majd volt fényfestés és tűzszínházi előadás is.

A műsor szünetében Piros Gergellyel, az önkormányzat programszervezőjével beszélgettünk.

Kik kapták tegnap a városi díjakat?

Jászainé Halmai Katalin rendőr százados, a Gödi rendőrőrs őrsparancsnok-helyettese kapta a Pro Vigilantia Göd díjat. Molnár Krisztina, a gödi Kastély Óvoda dajkája kapta a Gödi gyermekekért díjat, Dénes Gábor Ferencné, a polgármesteri hivatal köztisztviselője, szociálpolitikai ügyintéző a Göd város szolgálatáért díjat kapta, míg a Pro Urbe díjat Wagner László, a BeCsal Mozgalom alapítója és vezetője érdemelte ki.

Mik lesznek a következő önök által szervezett programok a városban?

Jövő hét szombaton lesz egy Bud Spencer-Terence Hill Fan Club az alsógödi Duna-parton. Szeptember 10-én a Kincsem Udvarházban a Zenés sörkert program keretében a Panoráma együttes lép fel, rock and roll partit tartanak majd. 17-én újabb BEKA gardróbvásár lesz, méghozzá Göd Times Blues koncerttel és fantasztikus divatbemutatóval.

Szőke Kriszta, a Boldogságcseppek Alapítványtól elmondta, hogy a mostani gyűjtés egy felsőgödi, súlyosan fogyatékos kisfiúnak, Mikikének történt. A csillámtetoválást, az ékszereket, a zsákbamacskát és a játéksarkot lehetett az adománydobozba csúsztatott támogatással megköszönni.

Előző cikkEgy fa kidőlt Gödön a Pesti úton
Következő cikkIsmét nagyszerű eredményt értek el a gödi kajak-kenu sportolók