A síkvidéki autópályák magyarországi átlagárának tízszeresébe, 40 milliárd forintba kerülhet az M0-ás budai szakaszának kilométere.

Összesen nyolc kilométer kellene ahhoz, hogy be tudják zárni az M0-ást a 10-es és a 11-es utak között. Ez ugyan a Duna túlpartját érinti közvetlenül, de kétségkívül hatással lenne az innenső part járművezetőire, így a gödiekre is. Igaz, horroráron.

Legkorábban 2026-ban kezdődhetne meg a Budapestet elkerülő körgyűrű még hiányzó szakaszának építése. A Magyar Építők című folyóirat megbecsültette az építési költségeket és ezek kilométerenként 40 milliárd forintra jöttek ki. A számítások eredményét Magyarország legjelentősebb közúti alagútépítő vállalatának, a Dömper Kft.-nek a projektvezetője ismertette, ők építik az M85-öst is. Zsilák-Makra András elmondta: “a hegyek között és síkságon nem ugyanannyiba kerül építkezni”. Példaként az M100-as kilométerenként 14 milliárdos becsült költségét hozta fel, ez is az ő kivitelezésükben épül. Ott a teljes autóúton 6 külön szintű csomópont, 52  híd, köztük 4 hatalmas völgyhíd (!) és 6 alagút épül egy új mérnökségi telephellyel együtt.

A szakember szerint az M0-ás különösen nehezen megépíthető szakasza sem lesz egyszerű kivitelezői teljesítmény. “A maga bonyolult csomópontjaival, szinte a teljes szakaszt lefedő 2×3 sávos, összesen 5,2 km hosszú alagút szükségességével, bizonyára 40 milliárd forint feletti kilométeráron fog versenybe szállni” – foglalta össze.

Fotó: illusztráció.

Előző cikkSárga jelzés – mi a teendő szélviharban?
Következő cikkMost pályahiba miatt késnek a vonatok